A padlásról lekerült az egykori sajtár, amelybe a tejet gyűjtötték egykoron a szikháti tanyán apósomék, de a tanyát bekebelezte a téesz, s ma csak mi tudjuk talán, hogy volt egykoron egy szikháti tanya. A mi szemünkben ma már legenda az a tanya, jó és ronda emlékek őrzője. No és az elmúlásé!Lám lám az idő kegyetlen, s az Úr büntet, ő biztosan tudja okát.
Úgy élünk, mint ahogy egy nemzet itt a Kárpátok koszorújában, vagy azok akiket a sors azon is kívülre vetett. Egy időre én is azon kívül éltem.
S aki már ennyit megélt, az már látja, hogy mennyi volt a tévelygésre elvesztegetett idő és tett. Sajnos a mérleg nyelve nem jó irányba mutat, de ez nem új dolog, annyian elmondták, és oly hasztalan maradt minden, mint az az intelem, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Persze itt van még egy dolog, hogy a hazug embert ma már úgymond pártok is védik.
S naponta berontanak a szobámba a döbbenetes hírek, az elmúlásról. Az most már nem érdekel, hogy azok a politikai erők, amelyek hatalmon vannak, hogyan devalválják önmagukat, mert a plebs őket választotta, Legyen mindenkinek a maga lelkiismereti kérdése, hogy ki hova adta vagy inkább bőkte az "X"-et. Hát most lássák, ők az okozói minden rossznak. Ez az ún. demokrácia sajátos magyar vagy közép-európai változata.
De most már sajnálom azt, hogy tanárként a közepes vagy gyengébb tudásúak uralmát meg kellett érnem, "sajnálom azokat" akik ezt elvégezték, s útra engedték ezt a nemzedéket.
És nem tudom, hogy jobb-e hogy szép csendben búcsúzom, mert valamit és valakiket naponta elveszítek.
Szomorú tény ez, de ez az élet rendje. Talán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése