Meghívó Tündértalálkozóra

MESE- VARÁZS
Szeretettel várjuk az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárába (Orosháza, Kossuth u. 3.)
mesedélutánra 2010. december 7-én kedden 14 órára, ahol Huszár Andrea Magdolna bevezetőjével az orosházi csillagos hímzés mintához kapcsolódva Pápai Istvánné Páhi Emma a Népművészet Mestere a gyermekeknek mond mesét.

TÜNDÉRTÁNC
Szeretettel meghívjuk Önt és családját könyvbemutatónkra az Orosházi Városi Képtárba (Orosháza, Thék Endre u. 1.)
2010. december 8-án, szerdán 17.30-kor.

Pápai Istvánné Páhi Emma- Huszár Andrea Magdolna:

T Ü N D É R T Á N C

A beszélgetést vezeti Fülöp Béla meseíró:

Ez a művész- pörgetőkönyv alkotás a híres mesemondó asszony a karcsai Pápai Istvánné Páhi Emma a Népművészet Mestere és az orosházi születésű Huszár Andrea Magdolna szobrászművész, kulturális antropológus közös munkája, és alapja a mesei fonal. A Bodrogköz kincsei közül a tündérmese hagyományát Emma néni folytatja, régi és ún. sorsmeséket is tud: kapcsolódva a mesei eredethez közvetíti azt a hallgatója felé, úgy mondja: a csillagokból kapja a meséket!
A könyv nem csak gyermekek, hanem felnőttek számára is készült, akik visszavágynak az ősi bölcselet szárnyán az Egyszerűség világába. Kezünkbe véve képzőművészeti alkotást, különleges műtárgyat látunk: a bodrogközi fotók körkompozíciója és a tündérek táncának filmszerű képfolyama mozog a mesék körül, ha a könyv lapjait az ujjunk között átpörgetjük!
Kerüljünk közelebb a titokhoz: kik is a tündérek, honnan jön a mese, és mit üzennek a csillagok?

Amadeus kávéház

Történetek az Amadeus Kávéházból avagy elöljáró beszély/ beszéd, vagyis szeretem a cserépfazékban főtt töltött káposztát, s hogyan fő finomra egy jó novella?
Kedvenc ételem a töltött káposzta, kedvenc műfajom a novella. A töltött káposzta minden fajtáját imádom, a novellát Boccaccio megismerése óta csodálattal olvasom.
Azzal kezdem, hogy én milyenek ismerem és nálunk hogyan készül az ételek étele: ahogy Barabás Irma néni mondta (nyugodjék békében) egykoron Irinyben (egy kis érmelléki falu, ahol néhány évet éltünk nejemmel, nagy szegénységben, de egy kicsit paradicsomi állapotban): vagyis a töltelékes káposzta.
Előbb érdemes tisztázni, hogy mi is az a töltött káposzta. Nem más, mint általában savanyított levélbe csavart/tekert/göngyölt töltelék.
Nos itt van a levél, mert az általában káposztalevél, de lehet nyáron friss karalábé levél, vagy frissen szedett szőlőlevél, de ugyancsak ízletes a nagy sóskalevél is, akárcsak a frisshajtású tormalevél, persze számításba jöhet még a fiatal hajtású fekete nadálytő levele is. Mifelénk ezeket szokták használni. Így aztán van töltött-káposzta, tőtike, podludka, szárma elnevezés erre.
Legjobb nyáron és télen is. Nyáron, amikor van már zsenge káposztalevél, amit megsavanyítunk vagyis kovászoljuk,, úgy mintha kovászos uborkát készítenénk. „Lehetőleg vékonylevelű káposztát válasszunk, amit savanyítunk ezen mód: A káposztafejeket leveleire szedjük, a vastagabb ereket levágjuk a késsel oldalazva, s aztán forró vízzel leöntjük, hogy egy kicsit megpuhuljon, így nem fog törni.
Egy uborkás üveg aljára pár szál friss kaprot teszünk. Sós vízzel felöntjük, ami leginkább forró legyen, ha kihűlt egy szelet kenyeret rávetünk, hadd erjedjen a káposzta egy pár napig. Ízleléssel döntjük el, hogy készen van-e. Általában 3-4 nap alatt kellően savanyú is lesz, és jó illata kezd csábítani bennünket a továbbgondolásra.
Következik a töltelék, ami lehet: rizs és hús (disznóhús egy kicsikét legyen zsíros, vagy bárányhús, vagy marhahús, de lehet szárnyas-, vagy vadhús is. A hús helyett apróra vágott gombát is tehetünk a rizshez). A rizs helyett jó a durva kukoricadara, árpakása, hántolt búza vagy tarhonya esetleg szikkadt kenyeret is adhatnak hozzá. Ízlése válogatja. A gabona alapú anyagokat – kenyér és tarhonya kivételével-, megmossuk, zsiradékon pirított apróra vágott hagymát és fokhagymát adunk hozzá, s a hússal elkeverjük, ahogy rászórtuk az ízesítőket azaz a fűszereket és 1-2 egész tojást.
A fűszerek igen fontos adalékok, mert ezek adják meg a zamatát, illatának végső milyenségét. Kell hozzá: só, édespaprika, bors, mifelénk még csombord, lestyán, kapor apróra vágva még dukál hozzá. Ezt a tölteléket alaposan összekeverjük, egy órácskát állni hagyjuk, aztán újból megkeverjük, s így kerül a kiterített levelekre, aminek két hosszabb szélt felhajtjuk óvatosan, s görgetve feltekerjük, majd a két oldalán a végeket bedugjuk a töltelékbe.
Ott sorakoznak az asztalon a töltelékek, amelyek nagysága szerint lehet egyfalásnyi (pl. a töltike- töltött szőlőlevél); kétfalásnyi (pl.nyári édes-savanyú paradicsomos vagy sóskamártásos, csak kapros, tejfölös kis zsenge karalábélevélbe, tormalevélbe, édes zsenge nyári káposztába töltött finomság); négyfalásos és hatfalásos töltelékek, ezek már inkább a téli és leginkább alföldi töltött-káposzták.
A cserépfazék most már arra vár, hogy megtöltsük a kész töltelékkel. Az alját és oldalát egy kis kacsa vagy libazsirral (disznó is jó, végső esetben étolaj) megkenegetjük vékonyan. Aljára kerül egy sor levél vagy inkább aprókáposzta, rá 2-3 ágacska kapor, 1-2 ág csombord. Erre jön egy sor apró savanyú káposzta vagy nyáron édeskáposzta csíkocskák. Majd egy sor káposzta töltelék, rá télen egy kis füstölt oldalas vagy sonka- darabkák¹, nyáron bármilyen hús darabok vagy gombadarabok, annak függvényében, hogy milyen lesz a végső kivitelezés. Ötlet kérdése az egész, s addig folytatjuk, míg megtelik. A tetejére vágott káposztát szórunk, de nem árt menet közben egy-két babérlevelet is közérakni.
Amikor ezzel is végeztünk a cserépfazekat a hideg sütőbe tesszük, s felmelegítjük előbb 200 fokra, s egy fél óra múlva pedig 160 fokra visszavesszük, s 3 órán át hagyjuk lassan főni. Aztán lekapcsoljuk a sütőt, s a fazekat ott hagyjuk kihűlni, így még tovább puhul, érlelődik. A legjobb másodnapon lesz a káposzta, amikor újramelegítettük, s ilyenkor, be lehet habarni a levét, mert úgy finomabb. A töltött-káposzta a világ egyik legegyszerűbb étele, de titka a bölcs kivárás, mint minden jó dolognak lassan kell érlelődnie, hogy megmutassa titkát, ami nem más, mint az, hogy élvezettel tudjuk fogyasztani, hogy zendüljön tőle a lelkünk, s kinyíljon a szívünk. Az ínyencek esetleg jóféle tejföllel is nyakon csaphatják a káposztát. Ez a töltött káposzta olyan, mint a jó novella.
Mint mondottam már a novellák atyja nekem Boccaccio. Ő jó novellákat írt, persze mindazt már előtte kitalálták, benne összegyűlt az elődök minden tapasztalása, írástudása, rafinériája, s ő jól hasznosította a tapasztalatokat. Persze szeretem Kosztolányit, Csáth Gézát, Déryt és Franz Kafkát, Szabó Magdát és Grecsó Krisztiánt, s Mikszáth és Móricz írásait, még sok más mindenkit, aki nem úgy állítja fejére a világot, hogy hülye-gyereknek higgyem magamat. Aki nem akarja bebizonyítani, hogy én rondán beszélek, mert az ő trágár-magyarja a korszerű, egyszóval, ne a káosszal akarja megváltani a világot, hiszen már bebizonyították a káoszisták, hogy buták, és hülyék, s az emberiség pusztítói. Szóval lopjon, de úgy tegye, ahogy Homérosz, Horatius, Plautus, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Arany, Ady, tette vagyis csakis eredetivé tegye, és csak úgy hazudjon, hogy a becsületen ne essen csorba.
Nekem a novella egy-egy bibliai történet a mában, mert emlékszem, hogy milyen borzalmas érzés volt, amikor arra kényszerítettek, hogy írjak a karóba húzó havaselvei fejedelemről Ioan Vodă cel Cumplitról (ő majdnem Dracula), mikor én tudtam, hogy gyilkos, tanították is, s azt is tudtam mellette, hogy Mátyás király igazságos király, meg nagyon rendes ember volt. De hát ő nem volt jó. Nekem szerencsém volt. volt ety igazmondó tanárom, aki hitt bennem, hogy sokmindent elmondhat nekem, és én nem fogom őt elárulni. Egészen haláláig jó barátok lettünk, mert egy hazug élet kötött össze minket.
Ma is így van ez. Keresem Mátyás igazságosságát, ami általában igaz, részleteiben nem, vagy nem mindig. A történetek Bonffini és Galeoto Marzió-i történetek igazságára mutató novellák.
A novellista ma is úgy kell írjon, hogy ne azt hitesse el, hogy sarkából kell kifordítani a világot, tettünk már annyi rosszat, hogy kifordul az már úgyis magától.
Én visszatérve büszke királyunkra azt mondom, hogy ő volt az utolsó rendes főúr és zsarnok, és védelmező. Az utolsó bölcs, az utókor legalábbis azzá tette Szóval rendes ember volt Mátyás, mert nagyon szerette a töltött-káposztát, jó sok tejföllel és finom magyar házikenyérrel, mert az olasz zsömlét azt utálta, de időnként megette, nehogy diplomáciai bonyodalmak kerekedjenek a felesége esetleges akadékoskodása révén. Jó politikus volt majdnem ő is, de nem hibátlan, különben minek kellett neki Bécsbe mennie! Vagy ő tudta az igazságot, hogy Bécs a magyarság sorsához a kulcs. Ám Bécs azt már soha nem bocsájtja meg nekünk, mindig megmutatta, hogy ő az úr, a többi csak gyenge utánzat.
Bécsben meghalt Mátyás, s azóta oda az igazság is, most már jó lesz írni néhány érdekes novellát!

¹A füstölthúst mi külön fazékban félig megfőzzük, s csak a húsdarabokat tesszük a káposzta közzé. A főzőléből annyit öntünk a cserépfazékba, hogy csupán félig lepje el a tölteléket, a többit tiszta hideg vízzel pótoljuk, hogy egy ujjnyira ellepje a káposztát.

Amadeus kávéház

Amadeus kávéház avagy kisvárosi történetek lesz a rövidesen megjelenő új novelláskötetem címe.

Az érdekessége többek között, hogy Bódog Kázmérral különböző helyszíneken járkálunk beszélgetünk, eszünk, iszunk az is az érdekesség, hogy régi, szívemnek ugyancsak kedves egykori Orosháza mintegy 20 képe díszíti majd a kötet.

A bemutatót éppen az Amadeus kávéházban szeretnem, aztán lesz egy másik is a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban. Most teljes gőzerővel folynak a novelláskötet utómunkálatai, hogy mihamarabb a nyomdába kerüljön, mert az idő, amíg ott a végső könyvformát megkapja.

Időben értesítéssel leszek, hogy olvasóim eljöhessenek a két bemutató valamelyikére.

Kiadóm: Erkel Sándor Könyvesház Magyar Téka Kiadó - Békéscsaba

Érbogyoszlón jártunk

Az idén nyáron Érbogyoszlóra mentünk egy pár napra, hogy mi okból? Hát a LAPÓTYA okán. Azt mondották egykoron, hogy Érbogyoszló egyik híres étele a lapótya. Aztán persze van más nevezetessége is a falunak: ilyen a Kukukkdomb, ahol lehet kukukkolni, meg persze az országútra rákukkolni, hogy jönnek-e már hazafelé az emberek a margitai vásárból. Ezen az úton egykoron még Horváth János irodalmár vagyinkább irodalomtörténész is járt, akinek apja egy ideig Érbogyoszló jegyzője volt. Aztán mesélték, hogy egykori Papp Attila magyartanár kollégánk is gyakorta eljárogatott erre, sőt még verset is írt, az egyik híres fáról, amely ehelyütt található.
Még jártak erre betyárok ilyenek olyanok, de leginkább a Ceausescu időkben voltak a rendes betyárok az egyik kocsmában a kummunista betyárok a másik kocsmában. Aztán meghírdetteék az osztályharcot a kommunista betyárok és "üsd vágd, nem anyád, nem apád!" jelszóval aprították a falubelieket, míg be nem aprították a kollektívbe, Nos harcoltaK IS BETYÁRUL. Mint mondám mi lapóztyázni mentünk, s gondoltam megrendezzük az I. Érbogyoszló Lapótyafeszttivált. Hát ez megvót, jó vout Török Sárika tanárnő sütötte, olyan igaz érbogyoszlói lapótyáson. Kinek jut eszébe ma már az osztályharc. A

(Ez itt az IRINYI család házának helye Albison, a települkés büszke magyarságtudatának szép emlékfájával emlékezik a híres Irinyiekre)

legnagyobb kommunistákból lettek a legnagyobb kapitalisták. Megváltották ők a világot, a maguk gazdagodására. Erre bőven tudnék példát mondani Orosházáról is, néhány szoci-népvezér útjának feltárásával.Sajnos a helyi tamburazenekar nem tudott fellépni, mert elszakadtak a tamburák húrjai, s újat nem találtak a faluban.Másnap aztán jártunk egyet az esőben Albison és Margitán, este vendégek volták, Gáspár Gyula polgármester és kedves felesége egy közös vacsora ürügyén emlegettük fel a faluban és velünk törént eseményeket, dolgokat, hogy bizony legnagyobb baj, hogy az idő halad, s a magyar nem akar igazán összefogni. Egy része nagyobb ellensége önmaga fajtájának, mint a más nációbeli, itt is meg az anyaországban is.

(Érbogyoszló Török Árpádék háza kis teraszán: Sárika, Árpád, Réka unokám, Gyöngyike, a nejem és jómafam.)

Erre megint nem kell messzire mennem Orosházáról, mert bőven találok ott is példát. Szomorú dolog ez nagyon. De azért elnéztem, hogy mekkora különbség van, legalább látszólagosan a magyarságtudat ápolásában a Partiumban és ne menjek messze Orosházán. Érdekes Orosházának nincs egyetlen turul madaras szobra, ábrázolás sem (Persze ettől még nem leszünk különbek, ha lenne, de erre mindenhol ott van a madarunk.)Erre az útra is, mint minden erdélyi utunkra az unokáink egyikét másikát mindig magunkkal visszük, abban a reményben, hogy valamit sikerül átadni nekiek a mi érzéseinkből, gondolkodásunkból, Erdsélyből és a mi hazatudatunkból. Most Réka és Gergő jött velünk. Réka már harmad vagy negyed ízben kísérőnk, így vele már bejártuk néhányszor Erdélyt. Panka, Emese, Eszter és Dorcsi, no és Márk az apjával Csaba fiammal rendszeresen Erdélyjárók.
Itt az Érbogyoszlóhoz tartozó Albis I. világháborús emlékművénél áll Réka és Gergő, de aztán jártunk velük Szalacson, Ottományban és Margitán is.

Ez a kép címe "Reggelizés a Török családnál", Érbogyoszló 200. A képen mi és ők. A fenti csoportképről Gergő unokám hiányzik, ő ott fotózott. Itt most előtérben van, mögötte Réka, aztán Én takargatom az arcom, majd Árpád, s végül boldogan nevet Sárika. Adjon Isten nekünk még sok ilyen találkozást Érbogyoszlón.S lám itt vannak az érbogyoszlói házban a Török család (Sárika és Árpád) akikkel egykoron Kolozsváron együtt voltunk egyetemisták a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológiai Karán, magyar szakon. Mostanában sokat emlegetjük egymást, hogy mióta végeztünk nem volt egy közös ptrogramunk, egy találkozó sem. Már lassan meg sem ismerjük egymást, s elmennénk egymás mellett az utcán. Bár én igyekszem építgetni a kapcsolatot. Most már rendszeresen levelezünk (Gazda Klára, éppen most járt Pesten, de nem jött össze a találkoztás. Aztán Szabó Máthé család Ildikó és Barna, Szudvarhelyen élnek, rendszeresen levelezünk s néha scype-on is beszélünk. Bokor Pista Érszalacson van, szinte minden nap váltunk üzenetet. S lám ez is itt Érbogyoszló kapcsán jut eszembe, hátha továbbfut ez a blog még másokhoz is, s akkor csak létrejön a találkozónk.

Ez kép is az idén, de áprilisban készült, miután Sárika nagy álma megvalósult, hogy elkészült Érbogyoszló monográfiája. Ez jórészt az ő érdeme, de azért igyekeztem segíteni neki a szerkesztésben, ötletekben, megvalósításban, írásban, stb. De az érdem az övé. Április közepén volt az ünnepélyes könyvbemutató a faluban (erről már többször írtam), s utána egy közös ebéd. Ez a pillanatkép a kultúrotthonban az ebéden készült. Akik látszanak: Én az ősz fejemmel, Árpád kanalazza a finom húslevest, mellette Sárika, beszélget Gáspár Lillával, Árpád mögött Gáspár Gyula polgármester, de csak a feje, vele szemben Derzsi Ákos érmelléki parlamenti képviselő, aki szintén sokat segített nekünk.

Másodnapon úgy döntöttünk, hogy a környéket bejárjuk. Árpád jött velünk, előbb az Érbogyoszlóhoz tartozó Albisra mentünk, ez az egykori híres Irinyi család családi fészke volt. Ápolják is tiszteségesen emlékét, hiszen kopjafával jelölték házuk helyét. Erről korábban már ott volt a kép. Ez a fenti kép már Érszalacson készült. Ez egy olyan pillanat, amit mondhatnék történelminek is. Bokor Pista évfolyamtársunk Érszalacson él családjával, s mivel ott jártunk, hát Árpád berohant az iskolába, s kiderítette hol van Pista! Pista otthon volt. Elmentünk oda. S lám jött Pista. Utoljára 1967-ben láttam. Fantasztikus, hogy ennyi idő eltelt!

S végül két emlékkép a templomról, a templomból, ahol nyugodalmat, lelki békét kerestünk és találtunk. Emlékszem anno 1969-ben is jártam itt, akkor hazámtól búcsúztam/tunk (Erdélytől) az elszakított hazakalácstól, mert hazamentem. Legalább is azt gondoltam.Gyakorta tévedtem. Nagytiszteletű Horváth János tiszteletes úr vendégkönyvébe is bevéstem a búcsú fájdalmát, akkor is a Török család vendégei voltunk. Itt a templom mellett volt a tanítói lakás, ők abban kezdték életüket. S aztán eltelt közel 40 év, hogy ismét találkozzunk. Erre a gondolatra könnyek tódulnak a szemembe, de csak azért, hogy tisztítsák látásomat, hogy mi mindent kell még elmondanom másnak, de leginkább magamnak, mert egyébként is kit érdekel úgy igazán az egész. A civilizáció kitépte belőlünk az embert, a természettel, környezettel, barátokkal szoros harmóniában vagy inkább egy teremtett rendben élt az ember. Vagy csak elmúlás mondatja mindezt velem! Nem tudom. Csak azt tudom, hogy időnként visszavágyom Érbogyoszlóra, Nagykárolyba, Kolozsvárra, és már el sem jönnék onnan.

A templomi áhitattal búcsúzok most Érbogyoszlótól. Isten áldjon benneteket! Isten óvjon Benneteket!

Fényképeimből

Fotógrafikák

Fülöp Béla képírásai

Ady szülőháza... Arra, arra Torja felé...

Gyopárosi tó

Csendélet paprikával Prézli kutyánk, büszke fejtartással..

Fényképeimből...

Portrék

Fülöp Béla képírásai

Mikszáth Orosházán

Összegyűjtöttem és kisérletet tettem Mikszáth Kálmán Gyopáros című tárcanovellája születési körülményeit kideríteni. Persze mindez összefügg azzal,m hogy mikor is járt Mikszáth Kálmán Orosházán. Nos ezt írtam meg egy kis dolgozatban, melyet ezúton a széles érdeklődők rendelkezésére bocsájtok. Hátha ÉREDEKEL VALAKIT.

Egy dal

Érzem, csak érzem ...

(Orosházi dal)

Érzem, csak érzem,
hideg a város,

összehúzom a kabátom,

gyere édes bújj mellém.
Fázom. csak fázom
Hideg a város,

üres az utca.
Üres az utca üres a ház,

hova lett a régi láz.
Hideg van! Orosháza jaj merre van!
Üres a szívem, üres a lelkem
a tél elöl el kell innen mennem
Búcsúzzunk még, búcsúzzunk még!

Gyere kedves ülj mellém!

Ülj mellém!

Egy kicsit éppen megmelegednék!
Ha szeretsz még, Ha szeretsz még!
Messze messze akkor nem mennék...
Nem mennék!

(Erre már csak egy dallam kell!)

A HÍR6 írta

Orosháza Izei a kolbászfesztiválon

Károlyi Fülöp Béla könyvének bemutatója
Papp János2010-10-30 13:25 Utolsó módosítás: 2010-10-30 15:

A Békéscsabai Kolbászfesztivál úgynevezett „orosházi napján” a sertésfeldolgozás, kolbászkészítés hagyományainak felidézéséhez jól illeszkedett Károlyi Fülöp Béla Orosházi disznótorok hajdanában és napjainkban című könyvének bemutatója. A most ismertetett kiadvány szerves része a szerző „Orosházi hagyományok, értékek” elnevezésű sorozatának. Legújabb könyvéről beszélgettünk az íróval.
(Kolbászgyúrás: Dr. Dancsó József

polgármester bemutatója)

- A helyi, orosházi hagyományok megismertetésének, felidézésének ez a harmadik kötete. Mi volt az első kettő?
- Ízes Orosháza volt a sorozat első könyve, majd az Orosházi libalakoma című következet, és most ez a jelenlegi, a harmadik a disznótorok világát mutatja be. A kötetben az orosházi disznótoros emlékek összegyűjtése annak az apropóján készült el, hogy olyan egy évvel ezelőtt dr. Ambrus Zoltán felkért, hogy a békéscsabai fesztivál kiadásában megjelenő Békés megyei disznótorok kiadványban az orosházi hagyományokat írjam meg. Ez annál is inkább érdekes volt, mert találkoztam egy békéscsabai könyvvel, amiben azt írja a szerző: Orosházán nincsen kolbász. Ez mellbe vágott. Elkezdtem keresgélni, mert nekem Orosháza a kolbászt is jelenti. Beszélgettem emberekkel a kolbászról, az orosházi kolbászról, ami nem ilyen, mint amit most látunk.
- Milyen az igazi orosházi kolbász?
- Kevésbé fűszeres, ebben van bors, a csabai kolbászban nincs. Az orosházi kolbász leginkább őrzi vagy őrizte az ősi magyar ételnek az íz világát, picikét édeskés, picikét erős a borstól. Tesznek bele kevéske erős paprikát – eredetileg ez hiányzott belőle, a magyar kolbászba nem tettek paprikát –, ami a 19. század Európájában alakult ki, és azóta őrzi az európai hagyomány. A magyar kolbász borsos volt. Na, most az orosházi kolbászban a paprika ötvöződik a borssal. Ez a jelentős különbség. Sajnos ezt a hagyományt sem követik ma már. Így az íz világ egy módosult irányba halad el, mint az orosházi kenyér: van egy legenda, de ez már nem az, ami volt. Kellene az a búza, az a magas sikértartalmú búza, ami akkor volt, a komló, amit még őseink használtak. Minden ilyen termék lassan készül. Úgy lehet kihozni az igazi ízeket. Ma a nagyüzemi technológia nem engedi ezt meg. A tömegáru ezt nem tudja minőségben visszaadni. Kivéve a gulyás, mert azt csak gulyáságyúban lehet jól csinálni, a hadseregben.
- Min dolgozik jelenleg?
- Most egy novellás köteten dolgozom, az Amadeus kávéházon, ez valóban létező kiskávézó Orosházán. Körülbelül nyolc vagy tíz novella kerül ebbe a kötetbe. A kisváros élettét jelenítem meg, benne lesz a rendszerváltás, és a mai ember gondolatai, érzései .

Egy régi könyvismertető

Könyvbemutató a színházteremben Kardoskúton

A jó est a siker, a taps pedig az öröm...

Az idei január vége mozgal­mas volt. Nem csupán azért, mert sok helyre elszólítottak (s örömmel mentem), ha­nem mert szokatlan volt az érdeklődés a magyar kultúra napja rendezvényei iránt. Orosházán rendezvénysoro­zat alakult ki, Békéscsabán kiosztották a Bárka-díjakat a Megyei Könyvtárban (azt mondta valaki, hogy a Bárka-estek történetében ezen volt a legnagyobb a közönség érdeklődése), s aztán Kardoskút: ünnepi könyvbemutató.
Azt gondoltam, hogy egy könyvbemutató nem nagy ügy. Néhányon már voltam, voltunk páran, s örültünk, hogy ennyien is vannak. De Kardoskúton valami más történt. Este hat óra előtt valamivel érkeztünk a művelődési házba. Régi idők emlékét idézte az épület, bár újult már, de azért őriz még valamit a régi kultúrház hangulatából. Persze ez is csak pénzkérdés itt is, és nem a szándéké. Úgy gon­doltam, hogy valamelyik kis­teremben megleszünk, akik eljönnek Bárdos Zsuzsa új (harmadik) könyvének be­mutatójára. Tévedtem. A színházterembe invitáltak, illetve mutatták az utat, s biztattak, hogy verekedjük át magunkat a tömegen, mert sokan álldogáltak a terem bejárata előtt. Aztán belép­tünk... Nem akartam hinni a szememnek!
Meg is kérdeztem, jó he­lyen járok? - Persze, persze, valahol még lesz szék is, - de már hoznak is nekünk az irodából. Aztán ismerősöket látok a színpad előtt, Ramasz Imrét, Kardoskút polgármesterét, Bárdos Zsu­zsát, a könyv szerzőjét, Ró­zsa Zoltán múzeumigazga­tót, Füvesi Sándor múzeumi munkatársat, aki az est kér­dező-rendezője volt. De az­tán ott elöl meglátom, hogy Orosháza is képviselteti ma­gát, Németh Béla polgár­mester, Csányiné Kádár Tünde vezető tanácsos sze­mélyében, de sokan, mások is eljöttek szomszédolni, mint valaha régen volt az. Jó helyen járunk. A szín­padon Labozár Antal és ze­nekara játszik. Magyar nótá­kat és Rózsa Imre dalait. Hát itt a siker titka. Rózsa Imre kardoskúti dalköltőre emlékeznek a község lakói, s azt hiszem senki nem ma­radt otthon, mert a terem zsúfolásig megtelt. Vannak idősek, fiatalok, akadnak, akik ismerték még Rózsa Imrét, mások csak hallottak róla. Bárdos Zsuzsa Rózsa Imre pusztai dalköltőről írt könyvet, Nótát vetett a rét hajlatán címmel. A közel 200 oldalas könyv egy tragikus sorsú em­bernek, a puszta dalosának állít emléket, aki a két világ­háború között az egész Ma­gyarországon ismert volt, nó­táit kiadták, énekelték. Aztán jött egy hihetetlenül kegyetlen korszak 1948 után. Erősza­kolták, hogy az új hatalmat dicsőítő verseket írjon, aztán az államvédelmisek elvitték, verseiből lefoglaltak néhá­nyat. Hazaengedték, de soha nem beszélt arról, mit kérdez­tek tőle. 1952 májusában is­mét berendelték, de ő kihasz­nálta, hogy felesége nincs ott­hon, véget vetett életének. Született 1901-ben, meghalt 1952-ben. Bárdos Zsuzsa könyve Rózsa Imre alkotói útját mutatja be. A könyv két nagy részre tagolható. Az első 90 oldal a Rózsa csa­ládról, a pusztáról, az ott­honteremtésről, a dalköltő­ről, a tragikus végről szól. Ennek a résznek különösen értékes része a Vázlatosan a magyar nótáról című fe­jezet. A könyv második fe­le Rózsa Imre nótáit, ver­seit adja közre. A kötet zá­ró írási; Juhász Nagy Vil­mos, (az ártalmatlanul meghurcolt és bebörtön­zött paraszt-polgár, a mű­velt gazdálkodó) leányá­nak, Paulovics Józsefnének a késői búcsúja, hiszen az ő keresztapja volt Rózsa Imre. A kötet írójának válasz­tékos nyelvhasználata ritka érték a mai világban, mon­datainak gördülékenysége, pedig olvasmányossá teszi a könyvet. Bizony a mint­egy 250 érdeklődő előtti könyvbemutató siker, a sok taps, pedig mindenki­nek öröm.
Fülöp Béla

(2007. január havában)

( Megjegyzés: Az évek során annyi mindent megírtam, s szétszórva vannak valahol, össze bizony nem gyűjtöttem. Most már bánom, s ha valamire rátalálok, akkor elteszem. Így találtam erre az írásomra is, amely a KARDOSKÚT honlapon várt, talán éppen rám, hogy ismét rábukkanjak. Az érdekessége a dolognak az egészben az, hogy éppen most írok Juhász Nagy Vilmosról az Orosházi Könyvek és alkotók című könyvemben róla is, s lánya Paulovicsné éppen a minap volt itt, mert szeretnél, ha megjelenne keresztapja minden verse. Ennek szerkesztését elvállaltam. De ezt az írást megtalálva itt is közlöm.)