KOSSUTH LAJOS SZEREPE OROSHÁZA TÖRTÉNETÉBEN
(„Neve nekünk az örök diadal”)
Kossuth Lajos ünnepei
Ez idő szerint 210. születésnapjának évfordulója áll hozzánk legközelebb. Hogy ki volt Kossuth Lajos, azt nem kell elmondanunk, ez a név a magyar nép szívébe van zárva. „Míg élt, mi laktunk az ő szívében.” Mert ő volt az, aki jött „…és azt izente…” Kossuth Lajost a közakarat emelte Magyarország kormányzói székébe. Kossuth élete szinte az egész XIX. századot átfogja, élettörténete a reformkor, a szabadságharc, az önkényuralom és a kiegyezés történetével szövődik egybe. Neve, a magyar függetlenség és szabadság szimbólumává vált. Kossuth Lajos életéről könyvtárnyi irodalom szól, és évről-évre újabb méltatások látnak róla napvilágot.
Kossuth és Orosháza kapcsolattörténetéhez egész sor esemény tartozik, bár Kossuth maga soha nem járt Orosházán, a történelem mégis olyan szálakkal kötötte személyét városunkhoz, amelyről nem szabad megfeledkeznünk. A régi időket hozza közelünkbe Kossuth Lajosnak 1847 májusában Székács Józsefhez a magyar szellemi életben ismertté vált evangélikus lelkészhez intézett levele is, melyben gyermekei neveltetéséhez kér segítséget. Illetve azt szeretné, ha Székács ajánlana neki gyermekei mellé alkalmas nevelőt: „Tudna-e nekem valakit ajánlani jó lelkiismerettel? Akinek jövendőjéről csekély tehetségemhez képest gonddal lenni a magam részéről kedves kötelességemnek ismerném…”
Kossuth 1848/49-ben bebizonyította, hogy nem csak lelkesíteni, hanem szervezni és tenni is tud. 1848. április-szeptember között, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány választott elnöke. Ez időszak alatt, Orosházán is történt egy és más. A honvédelmi Bizottmány december első napjaiban rendeletben tájékoztatta a megyét intézkedéseiről. E rendeleten túlmenően Kossuth szükségesnek látta külön kiáltványt intézni Orosháza lakosságához. A szabadság kihirdetése után ugyanis rossz felé fordult a falu. Nemzetőreink a becskereki táborozásból visszatérve, – azt hangoztatva, hogy a nemzetőri szolgálat után föld jár – 1848. szeptember elején elfoglalták a régóta perelt Csákói-pusztát, hogy állataik részére legelőt biztosítsanak. Kossuth Apánk a jogtalan földfoglalás miatt intett meg minket, amit eleink akkori hevületükben nem is vettek jó néven tőle.
Nincs tehát történelmi alapja annak, hogy 1849-ben Kossuth Lajos egy éjszakára megszállt volna Orosházán, a Thék Endre u. 13. sz. alatti házban. Egy amatőr kutató javaslatára alapozva került téves tábla az említett épületre 1949-ben.
Valós tény viszont, hogy Kossuth 1849 júliusában, amikor Szegeden volt, magához kérette Debrecenben tartózkodó gyermekeit. A fiúk Orosházán keresztül utaztak Atyjukhoz és egy éjszakát és napot Orosházán töltöttek. A Könd utca 22. sz. ház falán a Városi Honismereti Csoport a 13 évvel ezelőtt felavatott emléktáblával már valós eseménynek állított emléket.
Később „Kossuth Lajos családja is ide e mindenfelől körülvett és szorított körbe menekült akkor: neje, fiai, húga többheti rejtőzködés után innen menekültek külföldre” Írja Veres József 1886-ban megjelent Orosházáról szóló könyvében.
S valóban, a történet teljességéhez tartozik, hogy 1849-ben a szabadságharc leverése utáni hetekben, Kossuth Lajos feleségét Subkégel asztalos bújtatta (Akkor, Rákóczi u 8. sz. alatti házában), amely egyben Orosháza első emeletes lakóépülete volt. Kossuth felesége innen menekült a bujdosó után Vidinbe. Senki sem tudta a községben ki Subkégelék vendége, ők maguk sem. Csak azt tudták, hogy bujdosó és tiszteletben tartották az inkognitóját.
Talán soha nem tudódik ki, milyen előkelő vendégük volt, ha 1860-ban Subkégel asztalos „inasát” le nem tartóztatják. Mikolay Ferencnek hívták ezt az inast. Ő volt a pesti március első híradója Orosházán és egyedül ő ismerte Kossuthnét. Inasnak is azért állt be a mesterhez, hogy a nemzet nagyasszonyát szolgálhassa – tízévi várfogság lett a következménye.
Tekintve az általános tiszteletet, mellyel minden magyar ember, de különösen Orosháza polgársága Kossuth iránt viseltetett, azt az évről-évre megismétlődő helyi ünneplések is mutatják. Példa lehet erre Kossuth 80. születésnapjának orosházi megünneplése is. A népünnepélyt mozsárlövések jelezték, s a többezres ünneplő tömeg, élén a tűzoltó egylet zenekarával, a vasút melletti réten felállított sátrakhoz indult egy „Éljen Kossuth Lajos.” feliratú nagy nemzetiszín zászló alatt. Ott ünnepeltek és mulatoztak kedvük fogytáig.
Ha a társas vacsorát is belevesszük, akkor az ünneplés hajnal hasadtával ért véget. Így ünnepelte Orosháza lelkes közönsége 1882. szeptember 24-én Kossuth Lajos 80. születésnapját. Üdvözlő táviratot is küldtek Kossuthnak: „Orosháza közönsége ünnepet ül, hódolattejes üdvözletét küldve kormányzó úrnak 80-ik születésnapja alkalmából.” A táviratot az orosházi Független-ségi Párt elnöke dr. László Elek írta alá.
Az ünnepséggel hozható összefüggésbe még, hogy Veres József orosházi ev. lelkész és ifjú felesége (nászútjuk során), Turinban meglátogatták Kossuth Lajost, aki néhány nappal előtte töltötte be 80. életévét.
(Sajátos és keveset emlegetett történelmi tény, hogy az ünnepet rendező helységek egyike sem téved, kési le, vagy ünnepli korábban Kossuth Lajos születésének évfordulóját. Mivel, nagy hazánkfia születésének nincs hiteles dokumentuma, ugyanis a monoki anyakönyv, melybe születésének dátumát bejegyezték, 1810-ben tűzvészben elégett. A család bibliájának szintén nyoma veszett. Így maga Kossuth Lajos jelölte meg szeptember 19-ét születése napjául egyik levelében.)
1889-ben az ország más helységeihez hasonlóan Orosháza is díszpolgárává választotta Kossuth Lajost. Egyúttal a piacteret Kossuth-térnek nevezték el, s Kossuth „életnagyságú arcképének” megfestését is elhatározták. Neve napját pedig – több évben is – kiváló nagy ünnepéllyel, körmenettel, nyilvános ünnepi szónoklattal és társas vacsorával volt szokás megünnepelni.
1894. március 20-án meghalt Kossuth Lajos! A gyász híreivel az Orosházi Újság március 25-én 12 oldalas gyász-különszámmal jelentkezett. A nagy hazafi halálakor – a maga költségén – Veres József lelkész vezetésével négytagú küldöttség utazott Orosházáról Turinba. Miután a gyászoló családnak részvétüket fejezték ki, március 28-án, a valdensek templomában a távoli haza nevében Veres József országgyűlési képviselő, orosházi evangélikus lelkész mondott nagyhatású beszédet Kossuth koporsója felett, s a magyarok nevében ő indította el a gyászmenetet Budapestre.
Kossuth Lajost, a hatalom állampolgárságától is megfosztotta. Több szeretettel és több gyűlölettel találkozott életében, mint korának bármely más magyar politikusa. Annyira páratlan volt pályájának íve, oly kivételes a történelmi szerepe és politikai hatása. Halála után hamvait hazahozták és 1894. április másodikán Budapesten a Kerepesi temetőben a főváros – és nem a kormány által emelt – mauzóleumban nagy gyászpompával helyezték nyugalomra. Az eseményen számos orosházi vett részt. Itt ismét Veres József tolmácsolta a családnak az orosháziak részvétét. Kossuth Ferenc válaszában megemlítette, hogy édesanyja sokszor emlegette azt az időt előttük, mikor Orosházán rejtőztek.
Száznyolc éve annak, hogy 1904-ben szobrot emeltünk Kossuthnak, első-ként a megyében. A szoborállítás ügye Kossuth halála óta foglalkoztatta községünk vezetőit és polgárait. Orosháza lakosai széleskörű gyűjtési mozgalmat indítottak a szoborállítás érdekében. 1902-ben az egész ország ünnepelte Kossuth Lajos születésének századik évfordulóját. Orosháza már ekkor is szoborral szeretett volna tisztelegni a nagy hazafi emléke előtt, de ez anyagiak híján, még nem sikerülhetett.
Horvay János ágyúbronzból öntött egyik legsikerültebb Kossuth szobrának a felavatására végül is 1904. szeptember 18-án került sor. Ettől a naptól kezdve lett hol az orosháziaknak tiszteletüket leróni, mert a tiszteletadás történelmünk nagyjainak emléke előtt mindannyiunk kötelessége. A Kossuth-szobor előtti tér lett a város valamennyi fontosabb eseményének a színtere, minden történés központja. A hangsúlyos politikai nagygyűléseket mindig (1956-ban is) a Kossuth-szobornál tartották, mert ez lett az elsőszámú fórum a városban.
A szobor első helyén 20 évig (1924), a másodikon 87 évig (2011), állt példaként előttünk. 2012-től a róla elnevezett utca történelmi ke-reszthuzatában várja az újraavatást, s mutat Arad felé az időtlenségbe.
Mióta meghalt Kossuth Lajos, korszakok és államformák váltották egymást, de népszerűségét lerontani nem, csak félresiklatni lehetett. „Magasba emelve szobrait és mélyre temetni gondolatait.” Kossuth utolsó kézirataiból kívánkozik ide befejezés: „…Mondják, hogy a múltnak vagyok embere, de az a múlt, amelynek embere vagyok, olyan múlt, amelynek jövendőnek kell lennie, ha a magyar nemzetnek még van jövendője…” Mindez ráfért néhány hűvös papírlapra. Olvasása közben egy villanásra megérint bennünket: Másokért szép önmagunknak élni. Kossuth Lajos ezt tudta!
Verasztó Antal
sárguló fájdalomnak.
Nem is tudom, hogy mit és mennyit tud arról, hogy én hol és micsoda körülmények között élek. Nem sokat - gondolám, hisz sok évtizede már, hogy beszélgettünk, talán még ajkai ívét is lesegettem, de meg nem kóstolhattam soha. Keble puha lágyságát és különös finomságát azonban mindig érzem, vagyis azóta, hogy a szénapadláson aludván, reggel lévén feljött hozzám, hogy ébredek-e már, mert apjaurával indulni kell vadőrjáratba. Még aludtam talán, de kegyed megigazította fejem alatt a párnát és fölém hajolt, s vékony blúzán át formálódott a kelme keble kecses formájára, S éppen az arcom fölött éreztem. Felébredtem, de nem mertem kinyitni a szememet, s hagytam, hogy igazítsa a fejemet a párnán. Talán még mindig úgy hallgatnék, ha most is igazítaná... De azóta sok idő eltelt, s én is messze vetődtem attól a földtől, hol egykoron éltem.
