Levelek a Szőlőből

Édes, Szerelmetes Barátnőm!
Mondjam azt, hogy itt mifelénk csend van, csak az én lelkem zsaklatottsága oly nagy, hogy a messze lévő Dardanellák körüli tengerzúgás is állandóan velem van. Úgy érzem, hogy...hogy telnek éveim egyre jobban megismerem és sajnálom szegény jó Mikes Kelemen bátyám uramat, kitől a szép levél írását ellesette velem még egykoron Kolozsváron, az egyetemen Szigeti József tanár úr.
Tehát kelt levelem szeptember 1-ső napján estefele haladván az idő, s még mindig nagy meleg van.
Nem is tudom, hogy mit és mennyit tud arról, hogy én hol és micsoda körülmények között élek. Nem sokat - gondolám, hisz sok évtizede már, hogy beszélgettünk, talán még ajkai ívét is lesegettem, de meg nem kóstolhattam soha. Keble puha lágyságát és különös finomságát azonban mindig érzem, vagyis azóta, hogy a szénapadláson aludván, reggel lévén feljött hozzám, hogy ébredek-e már, mert apjaurával indulni kell vadőrjáratba. Még aludtam talán, de kegyed megigazította fejem alatt a párnát és fölém hajolt, s vékony blúzán át formálódott a kelme keble kecses formájára, S éppen az arcom fölött éreztem. Felébredtem, de nem mertem kinyitni a szememet, s hagytam, hogy igazítsa a fejemet a párnán. Talán még mindig úgy hallgatnék, ha most is igazítaná... De azóta sok idő eltelt, s  én is messze vetődtem attól a földtől, hol egykoron éltem.
(A kép csak illusztráció,
Csaba fiam süti a húst!)
Szóval ezt az alföldi várorészt Szőlőknek hívják, ahol valójában nincsen szőlőtermesztés, talán volt egykoron, de azt mondják lassan több mint 120 éve azt meg elvitte a filoxéra. Azóta nincs. De nem csak a szőlő pusztult ki itt, azzal az Amerikából jött betegséggel, hanem valami más is elkezdődött, de senki nem tudta érzékelni. Éppen úgy nem érzékelték a jelent, mint manapság a mostant. Egyszerűen érzéketlenek rá! Mondjuk, hogy a filoxérával elkezdődött a kórság, amit aztán az emberek tetéztek egyre másra, s most már egymás húsát tépik-rágják. (Itt, mifelénk az egyik ilyen embercsoport, most éppen társukat gyalázza, olyan jó csekás módszerrel készítgetik ki egymást. De ez álljon távol tőlem, szívesebben hallgatom egyedül a tenger mormogását....
Én lassan  negyven éve, hogy itt élek, s ki-kijárok néha a város nevezetesssége vízpartjára, Gyopárosra, most már csak nosztalgiázni.
Nohát mindezt csak azért írtam le, hogy elmondjam miként és milyen gondolatok között élek. Aztán drága Szerelmem remélem még mindig olyan bájosan tud mosolyogni, hogy az embert lázba hozza, hiszen egy kis láz ilyen módon talán nekem is jó volna, hiszen  még élni is sokkal jobb volna.
Isten tartsa meg továbbra is Édesem magát, magának és nekem, hogy tudja mennyire vagyok, s míg kegyedet hiszem s tudom, addig talán életben is vagyok.