Üzent nekem a Huba utcai régi ház…
( 1974-ben ledózerolták a Huba utcai házunk)
Üzent nekem a Huba utcai régi ház
Üzent utánam egy régi, elrabolt világ
Összeomlott már megint egy öreg ház
A sok cserép róla az égbe szállt
Aztán megroppant, s összeomlott a váz,
Szétesett a búboskemence
Elveszett melegét már nem is kerestem
Az udvarból az emlékek elfutottak
A cseresznyefa kitépte a gyökerét
A hátsó szilvafa lehajolt
Leborult a gémeskút, gazdátlan
Leng a szélben egy árva suba
Esendő málnabokrok ütötten nézik –
az idő mankóján őseim mosolya.
Üzent utánam egy régi világ
Vérembe lopta áramát!
2010. szeptember 30., csütörtök
Versek a Bagolyvárból
Őszi dió, paszulyvirág...
(Sz. A-nak mert kérte)
Őszi dió, paszulyvirág,
Le-fel menni, városon át,
Hintázgatni ártatlanul
Almafák közt az ősz lapul,
Almát szednék, „játszik velem!”
Reggelire almát eszem.
- Ecc,pecc, kimehetsz
- Holnapután bejöhetsz
- Cérnára, cinegére,
- Ugorj cica az egérre
- Ha tudsz!
Pipacsvirág izzik a mezőben
Búzavirággal állsz a kezedben….
De bizony az ősz is itt már
Őszi szél csak fütyül immár
Pipacsvirág szirmát hullajtja
Szirmaival szemedet simogatja.
Roskadozik az almafa ága
Enyém lett a lét józansága.
Földig hajló almafa-ág
Leszakíthatalan almák.
Elfogy a szó, őszre tél jő
Fagyot hoz már minden felhő…
Őszi dió paszulyvirág
Le-fel mennél városon át.
Hintázgassál még gondtalanul
Árpád-kertben a nyár lapul…
(Sz. A-nak mert kérte)
Őszi dió, paszulyvirág,
Le-fel menni, városon át,
Hintázgatni ártatlanul
Almafák közt az ősz lapul,
Almát szednék, „játszik velem!”
Reggelire almát eszem.
- Ecc,pecc, kimehetsz
- Holnapután bejöhetsz
- Cérnára, cinegére,
- Ugorj cica az egérre
- Ha tudsz!
Pipacsvirág izzik a mezőben
Búzavirággal állsz a kezedben….
De bizony az ősz is itt már
Őszi szél csak fütyül immár
Pipacsvirág szirmát hullajtja
Szirmaival szemedet simogatja.
Roskadozik az almafa ága
Enyém lett a lét józansága.
Földig hajló almafa-ág
Leszakíthatalan almák.
Elfogy a szó, őszre tél jő
Fagyot hoz már minden felhő…
Őszi dió paszulyvirág
Le-fel mennél városon át.
Hintázgassál még gondtalanul
Árpád-kertben a nyár lapul…
Versek a Bagolyvárból
Orosházi nyár
Ízzó pipacsok, sárgálló búzatábla szélén a
tanyaablakon kikönyököl egy emlék.
A messzi múltba néz.
Felsejlik egy forró nyár
ízzó ölelése.
A pipacsok
vöröslő
csókja
még itt ég.
Ez a nyár is elég!
Bár az Ég,
azóta is általában
kék,
mint az az emlék!
Ízzó pipacsok, sárgálló búzatábla szélén a
tanyaablakon kikönyököl egy emlék.
A messzi múltba néz.
Felsejlik egy forró nyár
ízzó ölelése.
A pipacsok
vöröslő
csókja
még itt ég.
Ez a nyár is elég!
Bár az Ég,
azóta is általában
kék,
mint az az emlék!
2010. szeptember 20., hétfő
Versek a Bagolyvárból
Talán…
( Keller József igazgató emlékének)
Talán én is eltűnök hirtelen,
mint a gomolyfelhő feloldódom
a végtelen ég kék tengerében,
boldog révületben nézem
a fényeket, a templomot, az
Árpád-kertet, a sok ifjú andalgót,
mintha ünnep volna,
érzem az illatot, a szőlő édes
savanykás illatát
zamatát, ahogy borrá érik a
must. Ez a föld vágya:
borát kínálja , koccintsanak
az emlékezők, hogy kóstolgassuk
felejtsük a világ zaját...
Utas voltam itt, vándor,
kisvárosi tülekedés néha trágár
zajában fulladoztam...
Időnként mint apró lámpások
a reménygyertyák felvillantak.
Ritkák és kevesek voltak : az ellentétek
sistergő villámlásában elfogytak,
miközben a csontlerágó tudatformálás
vágya folyton nőtt, elborított mindent!
mert néha jöttek az éjszakában
s világítottak nekem és másnak a
az égő reményes reménytelenségek:
Időnként mint apró lámpások
a reménygyertyák felvillantak.
Ritkák és kevesek voltak : az ellentétek
sistergő villámlásában elfogytak,
miközben a csontlerágó tudatformálás
vágya folyton nőtt, elborított mindent!
mert néha jöttek az éjszakában
s világítottak nekem és másnak a
az égő reményes reménytelenségek:
az apró szentjánosbogarak.
Talán nem volt minden hiába!
Talán nem volt minden hiába!
2010. szeptember 19., vasárnap
Gondolkodó
"Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét. Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem saját maga. Megakadályozza az embert abban, hogy saját maga lehessen. És ez az egzisztenciális főtörvény sehol sem olyan mélyről kötelező, mint a nemek között.
A nemek viszonyában csak az a tökéletesen megnyugtató, ha az ember találkozik szembejövő önmagával, elindul egy rejtett világ felé, és a feleúton megtalálja önmagát, mint aki közeledőben van onnan, találkozik és egyesül vele. Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél.
Csak annak adja magát az ember teljesen, akitől nem fél, ezért annak, aki onnan túlról jön, az embernek magának kell lennie. Minden egyéb odaadás részleges. Minden egyes egyesülés alkalmával marad a lényben belül egy rejtett őrség, felfegyverezve kirohanásra és ölelésre készen, tudja, hogy nem szolgáltathatja ki magát maradéktalanul. Van benne félelem, gyengeség, óvatosság, elővigyázat, tartózkodás, gát, fal, merevség, távolság, szakadék.
És ahol félelem, ott gyengeség, ott erődök és falak épülnek titkon, megkeményedik a sejt, ott elkezd minden üvegesedni és törni, ott van az erő: a szilárd és az erős a halálé, a puha és a gyenge az életé, ahogy Lao-ce mondja: a gyenge legyőzi az erőset, a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön, de senki se mer eszerint tenni."
Hamvas Béla: Fák (részlet)
A nemek viszonyában csak az a tökéletesen megnyugtató, ha az ember találkozik szembejövő önmagával, elindul egy rejtett világ felé, és a feleúton megtalálja önmagát, mint aki közeledőben van onnan, találkozik és egyesül vele. Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél.
Csak annak adja magát az ember teljesen, akitől nem fél, ezért annak, aki onnan túlról jön, az embernek magának kell lennie. Minden egyéb odaadás részleges. Minden egyes egyesülés alkalmával marad a lényben belül egy rejtett őrség, felfegyverezve kirohanásra és ölelésre készen, tudja, hogy nem szolgáltathatja ki magát maradéktalanul. Van benne félelem, gyengeség, óvatosság, elővigyázat, tartózkodás, gát, fal, merevség, távolság, szakadék.
És ahol félelem, ott gyengeség, ott erődök és falak épülnek titkon, megkeményedik a sejt, ott elkezd minden üvegesedni és törni, ott van az erő: a szilárd és az erős a halálé, a puha és a gyenge az életé, ahogy Lao-ce mondja: a gyenge legyőzi az erőset, a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön, de senki se mer eszerint tenni."
Hamvas Béla: Fák (részlet)
Heti versajánlom!
FALUDY GYÖRGY: MONOLÓG ÉLETRE-HALÁLRA
Úgy, mint az őrült szerető szeret
vizes fejjel, beomló ég alatt
taposni őszi fasor avarán:
e földön úgy szerettem járni én.
Vagy mint utas idegen városokban,
ki első este sétaútra megy,
ide-oda fut, néz, nem tud betelni,
megizzad s boldog révületben érzi,
hogy álmainak városába ért,
hol minden új: a kirakatok fénye,
a kávéházi italok színe,
a sok sétáló - mintha ünnep volna -
s a szabadság vad kakukkfű-szaga
s vágyik maradni már itt mindörökre -
mint ő, úgy voltam e világgal én.
Én tudtam: itt minden új, meg nem térő,
páratlan, ritka s múló fenomén.
Ha lepke szállt, azt mondtam: ,,Jól megnézzed,
először és utólszor látod ezt."
Ha jóbaráttal boroztam, oly szívvel
és szóval láttam, mintha reggelig
meg kéne halnom - és mindezt azért,
mert folyton féltem a hajnaltól, melyen
nem lesz barát, se bor, se ébredés.
Érez így más is, de agyába gyűri.
Ám én a homlokomban hordtam ezt.
Súgólyukából tudatom csak egyre
fenyegetődzött: ,,Minden elmúlik."
S e szikra itt a nemlét vasfogói
között, a lét csodája, hogy vagyok,
a pusztulás fogatlan állat-ínyén
még felvillanó szentjánosbogár,
az ellentétek izzó sistergése
s az elmúlás örökös, csontig vájó
tudata: ezek adtak életemnek
ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát,
ezek tettek bolonddá, mámorossá
s ezek bűvöltek kacsalábon forgó
kastélyt a puszta létből énelém.
Ittasan a föld egyszeri borától,
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép. A csillagég
gobelinekkel tapétás múzeum,
a tér három dimenziója körben
élménybálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal, s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben,
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt
s eltűntem én, a múló fenomén
a fenomének örök tengerén.
vizes fejjel, beomló ég alatt
taposni őszi fasor avarán:
e földön úgy szerettem járni én.
Vagy mint utas idegen városokban,
ki első este sétaútra megy,
ide-oda fut, néz, nem tud betelni,
megizzad s boldog révületben érzi,
hogy álmainak városába ért,
hol minden új: a kirakatok fénye,
a kávéházi italok színe,
a sok sétáló - mintha ünnep volna -
s a szabadság vad kakukkfű-szaga
s vágyik maradni már itt mindörökre -
mint ő, úgy voltam e világgal én.
Én tudtam: itt minden új, meg nem térő,
páratlan, ritka s múló fenomén.
Ha lepke szállt, azt mondtam: ,,Jól megnézzed,
először és utólszor látod ezt."
Ha jóbaráttal boroztam, oly szívvel
és szóval láttam, mintha reggelig
meg kéne halnom - és mindezt azért,
mert folyton féltem a hajnaltól, melyen
nem lesz barát, se bor, se ébredés.
Érez így más is, de agyába gyűri.
Ám én a homlokomban hordtam ezt.
Súgólyukából tudatom csak egyre
fenyegetődzött: ,,Minden elmúlik."
S e szikra itt a nemlét vasfogói
között, a lét csodája, hogy vagyok,
a pusztulás fogatlan állat-ínyén
még felvillanó szentjánosbogár,
az ellentétek izzó sistergése
s az elmúlás örökös, csontig vájó
tudata: ezek adtak életemnek
ízt, színt, gyönyört, varázst és glóriát,
ezek tettek bolonddá, mámorossá
s ezek bűvöltek kacsalábon forgó
kastélyt a puszta létből énelém.
Ittasan a föld egyszeri borától,
reáfonódva, úgy öleltem át
minden fogalmat, tárgyat és személyt,
mint részegek a lámpaoszlopot.
Így lett világom szép. A csillagég
gobelinekkel tapétás múzeum,
a tér három dimenziója körben
élménybálákkal telt raktár, ahol
órám számlapja tizenkét személyes
terített asztal, s másodperceim
nehéz mézcseppek csöppenései.
Így lettem én a föld szerelmese,
a nagy rajongó, felhők Rómeója,
holt városok alatt a trubadúr,
gót csipkedíszek faragója rímben,
s éjféli fürdés pogány ünnepének
mezítlen papja, míg időm lejárt
s eltűntem én, a múló fenomén
a fenomének örök tengerén.
2010. szeptember 10., péntek
Versek a Bagolyvárból
Högyössy, a festő A föstő ábrándosan nézeget, A vásznára, mi mindent festeget Lágy búzamezőt, kék eget, Önorrára szemüveget, Kerek erdőt rétet, mezőt őszi erdőt, báránykáknak legelőt. Kisgyereket, rózsát, fákat, Szép hölgyekre fehér ruhákat, Havas tájra barna erdőt, vaddisznót Mosolyogva nézeget egy emberkét A vásznán lustán átsétált egy légy, Felkiáltott erre Hegyessy Hess onnan! Te légy úrfi! S mivel a légy odaragadt, a hölgy arcán egy kis pötty maradt.
2010. szeptember 4., szombat
Versek a Bagolyvárból
Karneváli táncok, dalok című kötetből való versek: Kisvárosi képek
(1.sz. vers)
Sorsod
( egy gyarló barátra emelem kupám)
Emelkedett az életed,
híred egyre nőtt,
mélybe hullt az önérzeted
szavad dőre lötty.
Hittem szép szavadnak,
lám mégis megcsalál,
mélybe hullsz már lassan
elfogy az erőd
kezed kapaszkodik,
de nem kapsz levegőt!
Sorsod - hiába a pénzed -
lassú megvetés!
Kő esik a mélybe,
nincs sok szenvedés!
De Te csak por vagy,
nem leszel kő soha!
Hazug álnokságod
szálló út pora.
Vivátot neked így
hát nem is mondhatok!
Emelem kupámat,
fenékig kiiszom.
Talán ma éjjel
jobban alhatok!
Sorsod
( egy gyarló barátra emelem kupám)
Emelkedett az életed,
híred egyre nőtt,
mélybe hullt az önérzeted
szavad dőre lötty.
Hittem szép szavadnak,
lám mégis megcsalál,
mélybe hullsz már lassan
elfogy az erőd
kezed kapaszkodik,
de nem kapsz levegőt!
Sorsod - hiába a pénzed -
lassú megvetés!
Kő esik a mélybe,
nincs sok szenvedés!
De Te csak por vagy,
nem leszel kő soha!
Hazug álnokságod
szálló út pora.
Vivátot neked így
hát nem is mondhatok!
Emelem kupámat,
fenékig kiiszom.
Talán ma éjjel
jobban alhatok!
Versek a Bagolyvárból
Orosházi kenyér
(Elégia az orosházi kenyérhez)
(Károlyi Fülöp Béla verse)
Emlékek árján úszok a jelen tengerén
Társam a múlt, mit megéltem én.
Vergődve napok zajában, porló időben élek ,
Néha kell egy kis levegővétel.
Ami jót megértem, vigasztal, meleget hoz,
számban a kesernyés-édes íz : a tegnapok,
felrémlenek mint fénylő illatok,
a mama-sütötte tejfölös lángosok.
Illatát, ízét soha már nem felejtem,
eltűnt világ titkainak rejteke a lelkem.
Az ébredő reggel fénye áradt a szobában,
dagadt a kenyér a komlóspár kovásszal.
A kemence-ölelt a téli hajnalon,
a dunna alatt kiscipóról álmodtunk .
A fényes pitymallat ránknevetett akkoron,
(Elégia az orosházi kenyérhez)
(Károlyi Fülöp Béla verse)
Emlékek árján úszok a jelen tengerén
Társam a múlt, mit megéltem én.
Vergődve napok zajában, porló időben élek ,
Néha kell egy kis levegővétel.
Ami jót megértem, vigasztal, meleget hoz,
számban a kesernyés-édes íz : a tegnapok,
felrémlenek mint fénylő illatok,
a mama-sütötte tejfölös lángosok.
Illatát, ízét soha már nem felejtem,
eltűnt világ titkainak rejteke a lelkem.
Az ébredő reggel fénye áradt a szobában,
dagadt a kenyér a komlóspár kovásszal.
A kemence-ölelt a téli hajnalon,
a dunna alatt kiscipóról álmodtunk .
A fényes pitymallat ránknevetett akkoron,
koyhában a friss kenyér várt az asztalon .
Kemence, friss lángos, orosházi kenyér
A mama ölelése bennünk a múltat idézi
Hisz senki azóta nem tudhat úgy szeretni
Ő volt maga az élet: Orosháza s a kenyér.
Kemence, friss lángos, orosházi kenyér
A mama ölelése bennünk a múltat idézi
Hisz senki azóta nem tudhat úgy szeretni
Ő volt maga az élet: Orosháza s a kenyér.
2009-2010
2010. szeptember 3., péntek
Heti vesajánló
FALUDY GYÖRGY
A BOLDOGSÁG TITKA
Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom kis törmelékeit
idézem fel, melyeket kintről hoztam
s bennem laknak. Ez mindig felsegít.
Haldoklók közt, kórházban, szörnyű éjjen
a szilva kék hamvát látta szemem,
meg hogy Catullust olvastam a réten,
patak partján, Denville-nél, meztelen.
Mikor Recsken sötétzárkába raktak:
felülről, a korommal festett ablak
sarkán parányi, téli napsugárka
hatolt be és sétált a falon, szembe
velem. Elnéztem, s az jutott eszembe,
hogy újra megérkeztem Számoába.
A BOLDOGSÁG TITKA
Ha életem csordultig tele rosszal:
boldogságom kis törmelékeit
idézem fel, melyeket kintről hoztam
s bennem laknak. Ez mindig felsegít.
Haldoklók közt, kórházban, szörnyű éjjen
a szilva kék hamvát látta szemem,
meg hogy Catullust olvastam a réten,
patak partján, Denville-nél, meztelen.
Mikor Recsken sötétzárkába raktak:
felülről, a korommal festett ablak
sarkán parányi, téli napsugárka
hatolt be és sétált a falon, szembe
velem. Elnéztem, s az jutott eszembe,
hogy újra megérkeztem Számoába.
FALUDY GYÖRGY
Faludy György 1910. szeptember 22-én született, Budapesten. 1938-ban felismerve, hogy merre tart a lassan fasizálódó ország, Franciaországba emigrált. Onnan a német megszállás után Marokkóba menekült, majd 1941-ben áthajózott az Egyesült Államokba. A II. világháború után hazatért, 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és a recski munkatáborba vitték, ahonnan 1953-ban, a tábor felszámolása után szabadult. Az ,56-os forradalom után ismét az emigrációt választotta, Londonban, Firenzében, majd Máltán élt. Később Torontóba költözött. Az 1989-es rendszerváltás után j
ött vissza végleg Magyarországra.
A költőt 1991-ben a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével, 1993-ban Budapest Díszpolgára címmel, 1994-ben Kossuth-díjjal, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 2000-ben Aranytollal tüntették ki.
Faludy György nevéhez többi között olyan művek kötődnek, mint az 1937-ben elkészült Villon-átköltések, az Őszi harmat című verseskötet, a Börtönversek, a 200 szonett, az Erotikus versek, a Jegyzetek a kor margójára, valamint a Pokolbéli víg napjaim című, a recski munkatáborban töltött évekkel foglalkozó könyve.
Legújabb kötetének, A pokol tornácán bemutatóját már nem érhette meg; a könyv a Pokolbeli víg napjaim és a Pokolbeli napjaim című könyvek folytatása.
(FALUDY GYÖRGY TEMETÉSE
Budapest, Fiumei úti temető, Karinthy parcella, 2006. szeptember 9. )
Faludy, egy fogalom. Mindenkinek mást jelent. Nekem is más ő, mint a többi költő!
Tudott élni. Tudott örülni a pillanatnak. Márquez fogalmazta meg Hemingwayről, hogy "nem volt semmivel sem több és semmivel sem kevesebb annál, aki lenni akart: olyan ember, aki életének minden cselekedetében a legteljesebb mértékben élt." Faludy nem szerette Hemingwayt, ám ez megint egy olyan gondolat, amit róla is fogalmazhattak volna. Faludy élvezte az élet minden pillanatát. Nagyon élvezte. És jó ember volt. Azt hiszem ez a legtöbb, és legfontosabb, ami elmondható róla. Ugyanis jó emberből van manapság a legkevesebb.
ött vissza végleg Magyarországra.A költőt 1991-ben a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjével, 1993-ban Budapest Díszpolgára címmel, 1994-ben Kossuth-díjjal, 1998-ban Pulitzer-emlékdíjjal, 2000-ben Aranytollal tüntették ki.
Faludy György nevéhez többi között olyan művek kötődnek, mint az 1937-ben elkészült Villon-átköltések, az Őszi harmat című verseskötet, a Börtönversek, a 200 szonett, az Erotikus versek, a Jegyzetek a kor margójára, valamint a Pokolbéli víg napjaim című, a recski munkatáborban töltött évekkel foglalkozó könyve.
Legújabb kötetének, A pokol tornácán bemutatóját már nem érhette meg; a könyv a Pokolbeli víg napjaim és a Pokolbeli napjaim című könyvek folytatása.
(FALUDY GYÖRGY TEMETÉSE
Budapest, Fiumei úti temető, Karinthy parcella, 2006. szeptember 9. )
Faludy, egy fogalom. Mindenkinek mást jelent. Nekem is más ő, mint a többi költő!
Tudott élni. Tudott örülni a pillanatnak. Márquez fogalmazta meg Hemingwayről, hogy "nem volt semmivel sem több és semmivel sem kevesebb annál, aki lenni akart: olyan ember, aki életének minden cselekedetében a legteljesebb mértékben élt." Faludy nem szerette Hemingwayt, ám ez megint egy olyan gondolat, amit róla is fogalmazhattak volna. Faludy élvezte az élet minden pillanatát. Nagyon élvezte. És jó ember volt. Azt hiszem ez a legtöbb, és legfontosabb, ami elmondható róla. Ugyanis jó emberből van manapság a legkevesebb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)