Versek a Bagolyvárból

Talán…

( Keller József igazgató emlékének)

Talán én is eltűnök hirtelen,
mint a gomolyfelhő feloldódom
a végtelen ég kék tengerében,
boldog révületben nézem
a fényeket, a templomot, az
Árpád-kertet, a sok ifjú andalgót,
mintha ünnep volna,
érzem az illatot, a szőlő édes
savanykás illatát
zamatát, ahogy borrá érik a
must. Ez a föld vágya:
borát kínálja , koccintsanak
az emlékezők, hogy kóstolgassuk
felejtsük a világ zaját...

Utas voltam itt, vándor,

kisvárosi tülekedés néha trágár

zajában fulladoztam...
Időnként mint apró lámpások
a reménygyertyák felvillantak.
Ritkák és kevesek voltak : az ellentétek
sistergő villámlásában elfogytak,
miközben a csontlerágó tudatformálás
vágya folyton nőtt, elborított mindent!
mert néha jöttek az éjszakában
s világítottak nekem és másnak a
az égő reményes reménytelenségek:

az apró szentjánosbogarak.
Talán nem volt minden hiába!