2010. június 17., csütörtök

2010. június 7., hétfő

ISTEN SZEKERÉN

I. rész Elmélkedések
Elöljáró beszély:
Errefele nagyon megbolondítottak mindent. Sikerült tökéletesen kiírtani, vagy jórészt elpusztítani a nemzetségkötéseket, fellazítani a kötelékeket, hogy bármikor kioldva mindenkit szélnek lehessen engedni. A "Gyűttek-nemzetség" úgy betelepedett ide, hogy mindent megszereztek. Ezért most már csak sír-rí a madár. Itt egy téveszme birodalma született meg. Hogyan ? Ezt kutatom, keresem!

Ez egy misztikus utazás. A múlt ablakait nyitogatom, s be-betekintek. Szokásokat, történéseket, gondolkodási módokat, beszélgeteseket hallok és látok, s amit tetszőnek tartok lejegyzem.
Folyamatosan automatikusan íródik történetté a múlt és olvad múlttá a jelen. A jövőről nem tudok semmit, csak annyi biztos, hogy a jövőben már nem leszek. Az a jövő, ami előbb vagy utóbb eljön. Ez a szöveg folyton változó lesz, mert amit ma leírtam, holnap lehet, hogy átírom, mert másképpen gondolom. Mert egy dolgot állandóan érzek, az idő folyamatos múlását, áradását.
Valamikor Isten szekerére felültem, még a Kárpátok szélénél és folyton-folyvást utazom a hegyek közötti völgyekben, s a patakok, folyók mentén lemegyek az Alföldre, hogy lássam nemzetségemet, mert ők folyamatosan velem vannak



Jób könyvében írva vagyon!
1,1 Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.
1,2 Születék pedig néki [Ezék. 14,14.] hét fia és három leánya.
1,3 És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.
1,4 Eljártak vala pedig az ő fiai egymáshoz és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.
1,5 Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé őket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben! Így [vers 1.] cselekedik vala Jób minden napon.
1,6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is [1 Kir. 22,19-21.] közöttök.
1,7 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem [1 Pét. 5,8.] és át meg át jártam a földet.
1,8 És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.
1,9 Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül [Ésa. 45,19.] féli-é Jób az Istent?
1,10 Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.
1,11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg [vers 20.22.] szemtől-szembe téged?!
1,12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne [1 Kir. 22,22.] a Sátán az Úr elől. ................
12,7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
12,8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
12,9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
12,10 A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
12,11 Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
12,12 A vén emberekben [rész 15,9.10.33,7.8.] van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
12,13 Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
12,14 Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [Jel. 3,7.] az ajtót, nem nyílik föl az.
12,15 Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet.



A. Én az időben csak megyek!
Nemrég kaptam egy kis füzetet, az a címe TARAJ. Kulcsár Laci adta ajándékba, mert úgy tűnik még nem felejtett el, én sem őt és sokukat, akik talán nem is sejtik, hogy szerettem őket. De aztán "változott az idő!"... Tarajról jut eszembe, hogy ott én jártam kétszer biztosan, s mindig vonattal mentünk. Orosháza Szarvas vasúton döcögött velünk a vicinális, anno 40 éve talán. Rokonok laktak ott Tarajon, Berényiék. S miután én elvettem az orosházi Szabó lányt, s Ő úgymond "disszidált" Romániába, bár ez a valóság, de mégsem igaz egészen (mert ez egy a szocialista béketáborban megtörtént eset, valójában mi sem tudjuk hogyan történt, de megtörtént), s aztán a szomszédos Romániából látogatói útlevéllel évente hazajöttünk egy-két hónapra, így ilyenkor jöttek a rokoni látogatások. Így kerültünk ki Tarajra is, vonattal Pálmatérig mentünk, ott aztán, ahogy mondták "sógor bácsi" már várt a lovaskocsival, hogy aztán kocsikázzunk a nagy pusztában ki Tarajra, hogy ott megejtsük tisztelgő látogatásunkat, mint ifjú házasok.
Én/1: Kelt ma, ennyi idő, ennyi nap. "Nem tudom, hogy meddig tart, hogy a kezem és a lábam mindig dagad, telítődik vízzel, és fáj. Tulajdonképpen éjszaka alig alszom, mindig utazom valamerre. Ma éjszaka Szaniszlón voltam Gnándt Feri bácsiéknál , a padláson a szénában aludtam. Micsoda illat! Még mindig az orromban van az éjjel megtalált illat.Talán 50 éve is van annak, hogy ezt az illatot már nem találtam. S eszembe jut Veronika, aki felhozott egy nagy bögre meleg tejet s vele egy karéj frissen sütött még meleg kenyeret. Csak úgy ni! S fölém hajolt,m ahogy ébresztett, mert mondta, hogy menni kell! Aztán gyorsan összehúzta blúzát, hogy eltakarja egy kicsit magát. Pedig nem is akarta eltakarni, de éreztem, hogy csak azért történt mindez, hogy magamhoz térjek. s felébresztett. Soha többet nem ismétlődött meg ez a pillanat! Pedig ez maga voilt a csoda. Még néhány perc kellett volna, de ő lehúzta az időkaput! Ezért él bennem most is ez a pilleidő, lebegőn lágyan, illatosan... csupán a tapintás maradt a jövőre, de az már el is szállt.Mintha Kisgalambfalván is, amikor Török Árpiéknál aludtunk kint a zudorban, a jó illatos szénába bevackoltuk magunkat, s ölelkeztünk! Akkor is belémivódott ez a kimondhatatlan valami, ami átölelt, magával ragadott, s állandóan arra ösztönzött, hogy öleljek, öleljek...
Idő/1: Káin lett Ábel gyilkosa! Testvérek voltak.

Történetek a jelenben:
1. Ennyi eső után nem kel/l semmi!
És az esőnek vége lett júniusra, s akkora gaz nőtt a kertben, hiszen ki sem lehetett menni, szinte egész májusban, mint amilyen volt 1743-ban, mikor néhányan eljöttek ide, hogy ismét otthont alapítsanak a sok vándorlás után és mellett ki tudja, már hanyadjára, mert zombán és ott toronyán-boronán sem volt otthonuk, csak mindig mentek, időnként, ha meleg volt, akkor éppen szeretkeztek, s lettek, lettek, mind többen.Mondom, hát, hogy vége a májusi esőnek végre, mert áradnak a folyók, áradnak a patakok, s még a kiszáradt árkok, tavak is vizet fakasztanak magukból, hogy északról és keletről, meg itt a magunk földjéből is áradjon a víz, hogy pusztítson mindent, mert hátha a nagy pusztításban rálelünk az egymásratalálásra. Igaz, hogy gyakorta azt mondom, hogy inkább járjak a hegyek között a fehér felhők között baktatva, hogy mossa a lelkem a hidegecske tiszta víz, mert nem hiszem, hogy van valóban egymásratalálás, hiszen a Csapajevek itt bóklásznek, s a cseka csak úgy kiemelget közülünk egyet-egyet, s megmagyarázzák, nekünk, hogy kivel mi az ábra.


És lám egy időre az esőnek mégiscsak vége, s olyan cudar meleg lett, mint 1833. júniusában, amikor kisűlt minden a forróságtól a földből, de ki tudja már hanyadjára tépázott bennünket az idő, no és más is!. Néhányról tudunk azért! Íme most éppen rátaláltam, olvasom - mondom - és olvassátok. "Zord idő, hőség: 1549-ben eltűnt a víz a kutakból, erdőtüzek pusztítottak. 1585-ben minden kiégett az aszályban. 1616-ban nem volt víz a Sopron környéki patakokban. 1658-ban gaz verte fel a szőlőket, nem tudtak kapálni az esős időben. 1681-ben kiégett a fű. 1682-ben elapadtak a források. 1708-ban esett Medárdtól Péter-Pálig. 1710-ben a gyümölcs „megfőtt a fán”. 1740 esős júniusában a folyók kiléptek medrükből, vízben álltak a legelők. 1755-ben a búzatáblák iszapban feküdtek. 1771-ben elverte a jég a szőlőket. Az 1781-es esők elsodorták a szénaboglyákat. 1822-ben szélviharok hordták a száraz hantokat. 1831-ben csúszott az aratás a csapadékos időben. 1833-ban kisült a fű, nem volt takarmány, 1836-ban „zörgött a mező” a szárazságban. 1837-ben „feketedtek a széna-rendek” az esőktől. "Hát ilyen volt őseim sorsa ezen a vidéken, már ami az időjárást illeti. De voltak emberi tettek is. Mondják, hogy egykoron ugyancsak meg kellett hadakozniuk a jötteknek a vásárhelyi pásztorokkal, kik ezen a tájon legeltették nyájaikat, hiszen Vásárhely, a török csendesedése után szép lassan ismét visszanépesedett, építgették városukat, de ez a vidék itt északabbra 150 évig talán lakatlanná lett. Ám most itt vagyok a jelenben, süt a nap. Le lehet dobni mindent magunkról, esernyőt, esőkabátot, testementesteden megszáradt ruhát, s ott állhatunk a magunk mivoltában, s közben azon töprenghetünk. hogy mi a különbség a lecsós libamáj, a nagyisütötte tejben áztatott libazsírban bő hagymaágyon kemencében sütött libamáj és a terrine között. Mert jó kétszáz évvel ezelőtt is fontos volt itt a kenyér és a liba. S mivel ennek híre ment, hogy erre milyen jó élni, hát aztán csak jöttek, jöttek, gyülekeztek, egyre többen lettek, s az itteniek is szeretkeztek, gyarapodtak, s viták perlekedések keletkeztek, hogy mindenkinek jusson, de a föld, csak annyi volt, amennyi. Mi segített? Kitalálták, hogy az ideológia majd igazolja, hogy elveszem, elveszem, csakazértis elveszem magatartást. S ettől lettünk olyanok, amilyenek...lélekben megtépettek, hitünkben megüresedettek és azt hisszük, hogy egy szekéren zötyögve a megváltás is eljő, vagy ki tudja, mi lesz helyette... No, de itt a libamáj! Van közte 19., 20., és 21. századi recept. Tudja' Isten azért én a 19. századit szeretem a legjobban, a többi már félresikeredett valami! Bocsánat séf urak! De a régi az igazi, s lassan itt is kiderül az igazság, hogy a világmegváltás nem sikerül igazán, mindig visszaüt! Az ételekkel is vagyunk.....


2. Szépréti JULISKA meséje, ahogy egyszuszra előadta magának:
- Mondanám, mondanám gyorsan rebegtem magamnak, miután az éj sötétjében visszalopoztam a kastélyból, s a kis kamrámban bevackoltam magam. Még mindig nem tudok magamhoz térni, mert bizsereg a bőröm, átjár a forróság, ahogy újra és újra érzem, ahogyan János gróf úr benyúlt a blúzom alá, finom ujjaival végigcirogatta a gömbölyüségemet, amely annyira feszült az örömtől, hogy azt gondoltam abban a szent minutában elreped... Igen jól esett ez, még soha nem éreztem ilyent. Repesni tudnék a boldogságtól, hogy megéltem ezt a különös érzést. Repesek is, mert átéltem, s a csoda belémköltözött. Itt hordom, viszem magammal bármerre megyek, s majd csak megbékél az én jó uram is, dehát az én átkom magammal hordom, mert anyám mondta, hoghy az első gyermek nálunk, mindig jött. én is jöttem... El nem mondhatom pedig, de anyám nekem elmondta, mert ő tudta, hiszen ez már ott a Kárpátok keleti lejtőinél is bennünk volt, megtörtént, mert mi mentettünk át mindig valakit a jövőnek. Így lettem én is jövőhordozó. De azt nem tudom, hogy miért éppen János gróf lett erre kijelőlve, valakinek biztos terve van ezzel... Csak tudnám hogy valóban az Úrnak vannak titkos szándékai! Lehet, hogy ez próbatétel, vagy ármány a mi nemzetségünk ellenében.Írva vagyon a dolog, hogy nekünk mindig menni kell.



szerepet játszottak, mindvégig a konzervatív oldalon. Kiemelkedő tagjai közül elsőként Dőry Ádámot kell megemlíteni (†1799), aki a zombai templom kegyura, valamint országgyűlési követ, ispán és királyi tanácsos volt. Dőry József a XIX. század elején a vármegye főbírája volt, Dőry Gábor pedig a Bach-korszak kormánybiztosa.
Paradicsompuszta
Az uradalomnak a két legjelentősebb települése Tevel és Zomba volt. Tevelre Dőry már 1712-ben letelepítette a németek első csoportját. Tevelen egy jelentősebb kastély is állt, de ez a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett és lebontották. A Dőry család legtöbb emléke ma Zomba környékén található. Az emlékek közül kiemelkedik a paradicsompusztai uradalom, amit Dőry Ádám alapított Zomba határában. A kastélyt Dőry Lajos idején, a XIX. század második felében átépítették. Jelenleg gyermekotthon.
Zomba
A XIX. századi birtokdarabolódásnak megfelelően a család újabb ágai egyre másra építették kastélyaikat. A XIX. század közepéről származik a Spitzer - kastélyként emlegetett zombai kastély, ami a II. világháború előtt tüdőbeteg apácáknak is otthonul szolgált.
A XIX. század elején jelentek meg Zombán a Wimmpassingerek, akik benősültek a Dőry családba. A bonyhádi uradalomból is részt szereztek maguknak és a város főterén emeletes házuk is állt .Zomba szélén kis kúriát építettek, ami jelenleg külföldi tulajdonban van. Előtte kis kápolna áll. Zomba már az ókorban is lakott volt. A Római Birodalom idejéből maradt ránk az a bronzszobor, amely a zombai Szárnyas Géniusz néven ismert és a Néprajzi Múzeumban található. A római időben Zombának római kolóniának kellett lennie, a mellette fekvő Ódány helységgel együtt, "saját szememmel láttam a mai temetőben előkerült hamvvedret" írja Maronics Mihály plébános az 1770-es években.
Néhány éve a régészek egy avarkorból származó település nyomaira bukkantak a község határában. Valószínűleg a honfoglaló magyarok is letelepedtek itt, ugyanis a környék településeinek nevei Árpád törzsét idézik.A településre vonatkozó első írásos emlékek szerint Szent István 1015-ben a pécsváradi apátságnak 41 helységet adományozott, ezek közül a harmadiknak szerepel Zumba(Zomba régi neve).
A korai középkorra vonatkozóan a településre vonatkozó írásos emlékek nincsenek, de valószínűleg lakott hely volt, ugyanis a szomszédos Ódány már templomos helységként szerepel a pápai tized összeírásban.
A török megszállás elnéptelenítette a vidéket. A török defterek szerint az 1580-as években Zombának 11 adózója van. 1603-ban azonban a törökök Simontornya környékén telelnek, melynek következtében Tolna megye helységeinek nagy része, köztük Zomba és környéke, elpusztul.
Ezután 1704-ig rácok lakják a vidéket. A török kiűzése után a település a császári kincstár birtokába került. A kincstártól Zombát és további 5 települést Dőry László a magyar királyi kancellária Bécsben működő hírvivője kapta adományba 40.000 váltóforint megfizetése ellenében.
Az 1728-as összeírás szerint 1725-ben települt újra Zomba. A kutatások szerint a Felsőrábaközből és Győr megyéből érkeztek lakosai. Ezekben az évtizedekben Dőry László a szinte lakatlan vidék betelepítésére német telepeseket is hozatott, úgy 1741-ben a községet 69 család lakja, közötte 15 német család. 1732-ben Dőry László özvegye, második házasságában Andor Józsefné(innen ered az Andor-puszta elnevezés) szerződést köt a jobbágyokkal az akkori hűbérszolgáltatások teljesítése tárgyban. Átengedi a jobbágyoknak az egész zombai határt, megállapítást nyert a jobbágyok és zsellérek szolgáltatásainak mértéke, a szabad költözködés feltételei.
Az első telepesek között nagy számban voltak evangélikusok, akiknek már 1728-ban saját imaházuk volt, és a sárszentlőrinci lelkész tartott számukra istentiszteletet.
Az ellenreformáció folyamányaként a katolikus földesúr Dőry Ádám elvette imaházukat, megtiltotta a szentbeszédek tartását, valamint a hétköznapi könyörgéseket. A hűbérszolgáltatások terén is előnyben részesítette a katolikusokat
.Az elégedetlen zombaiak - 1744. április 20-a táján - 29 család megtudva, hogy báró Harruckern J. György Békés megyei földbirtokos terjedelmes és lakatlan birtokaira jobbágyokat keres tudós és jámbor Dénes Sándor iskolamester vezetésével vándorútra indult, bérbe vették az orosházai pusztát és felépítették Orosházát. Orosházán még ma is megvan a harang, amit az odaköltözött zombaiak magukkal vittek.
A Zombán maradt magyar és németajkú lakosság szorgalmas munkával egyre jobb anyagi körülmények közé került, a termékeny lösztalajon virágzó mezőgazdasági kultúrát teremtettek, a Szekszárd vidéki szőlőkultúrának és élenjáró művelői voltak.
A XIX. században a község Tolna Vármegye jelentős települései közé tartozik, melynek eredményeként 1861-ben a megye 13-ik településeként megkapta a gyógyszertár fenntartásának jogosítványát.
A község első gyógyszerésze Rozsnyai Mátyás gyógyszerész. Emlékét a helyi gyógyszertárban emléktábla őrzi.
A XX. század első felében Zomba közigazgatásilag a Bonyhádi járás elsősorban mezőgazdasági jellegű települése. A jó természeti adottságoknak köszönhetően a község gazdái élenjárnak a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. Állatvásárai jelentősek, önálló téglagyára, malma, sajtgyára működik. Földművelő gazdái a megyében először használnak gazdálkodásukhoz műtrágyát.
A II. világháborút közvetlenül megelőzően a községben 229 magyar és 238 németajkú család lakott összesen 2040 fő.A háborút követően a német lakosság közül 172 család kitelepítésre került, helyébe székelyek (158 család 586 fővel) és felvidékiek (44 család 138 fővel) települtek be. A községben 66 német család (162 fő) maradt.
Jelenleg a községnek 2500 lakosa van, ősmagyar, székely, felvidéki és német népcsoportok lakják - teljes megbékélésben.
(Ezt a részt ideloptam Zomba honlapjáról. Bocsánat érte.)