Egy kapu

Az Állomás téren áll egy kapu. A ház már oda. Szilágyi nevű ugyancsak rendes egykori fuvaros lakott ott (velem mindig udvarias és előzékeny volt. Bármivel megbíztam még a 70'-es években, mikor építkeztünk Laci pontosan hozta. Nagyon biztam benne. Soha nem élt vissza a bizalmammal!) De már csak ez a kapu maradt a portából, mert az övé volt ez, a ház is régen odalett, elbontották.

Most itt szoktam néha megállni és ide-oda átsántikálva két világ szélén billegni.

Én szépnek találom a kaput, olyan barokkos, van stílusa, mondhatnám majdnem fejedelmi mívességű alkotás, s utal az itt élők, s egykori építtetők jó ízlésére. Ha szemben állok a kapuval, akkor jobb kéz felől előregyártott szürke betonelemekből épített kerítés zárja a teret, mert utána az egykori Tóth-malom birtoka jön, a nagy ronda gabonasilókkal. S mivé lett a Tóth malom is! Elherdált értékeink száma csak nő! De meddig? Számolgatom, mi minden tünt el az utóbbi 40-50 évben csupán erről a szűkebb tájról! Mértéktelenül sok! S akkor még nem is szóltam, hogy vele együtt nőtt a kiábrándult, hite-, és reményt vesztett emberek sokasága. A minap a Huba utcán nézdelődtem, Bár ne tettem volna!

Betonfalanszterben élni!

Büntetés! Ez talán a város! Ilyen a város! Dobozok, ahol a lelkeket is betonkalikákba zárták, s köröttük a betonvasakat alaposan összehegesztették.

Büntetés! Ez az ára, hogy egy generáéció feladta, az ősök életétmódját és hitét, s lassan minden az elvadultság állaspotába kerül.

Eltűnt az alföldi por, eltüntek a "kukoricaföldek", (ahogy egy helyi poltikus büszkén hirdette sikereit), eltünt a híres orosházi búza, amit már a 18 században a bécsi császári udvarba vittek, mert ebből lerhetett jó kalácsot sütni, s eltünt a hírtes "orosházi kenyér", amiért fél Európa versengett s eltünt valami olyan dolog, amit már soha többet nem lehet visszahozni. Eltünt egy Orosháza végleg! Az "osztályharcos" várospoltika eltöntette a nagyreményű Orosházát! Burjánzik a mértéktelenség, a silányság, ez itt már Porlando.

Nézzétek ezt a lépcsőházi bejárót! Hova vezet ez az út! Máló beton! Sivárság, primitivség!

A lelkek itt nem tudnak szárnyalni, csupán vergődnek, mint a parittyával meglőtt vadgalambok, ahogy a repedező aszfaltra esnek, s vérzik a szárnyuk. Eltörött a szárnyuk. Csak a platánok árnya ad valami feloldást, de leginkább kevéske védelmet az augusztusi kánikulában.

Egykoron én is ebben az utcában laktam. De az más volt. Igaz, hogy még akkor nem aszfaltos utakon gurultak az autók, mert sáros volt az, ha eső esett.

Ám még volt valamennyi lélek, ámbár a lelki kapaszkodókat már ugyancsak nyesegették akkortájt. S így költöztünk el mi is innen, s a házunk helyén áll egy házgyári betonkaloda. Mesélték, mikor felépült, s beköltöztek az új lakók, az egyik lakásban a kisgyerek nekitolta a széket a falnak, s zutty, a falon a tapéta átszakadt. Ott volt a falon egy nagy lyuk, szállításnál kitőrt a beton, de azért betették a falat, s ráhúzták a tapétát. Át lehetett nyúlni a szomszéd lakásba. Aztán voltak legendák is errefel, hogy a szomszéd ágya is éppen itt volt, s ezen ház ura időnként átnyúlt, s a szomszédasszony fenekét simogatta. De ezek már ilyen mesék a cifranyomorúságról. Azért mondom így, mert azok, akik akkor vezetők voltak, s mindezt eltervezték, mind családi házakban laktak, vagy olyanokba költöztek. Hát akkor, hogy is van ez!?

Nos ezt hozta ki belőlem e kapu látványa, pedig szívesebben írtam volna a kapu utáni szép házról, de ez nincs, mint ahogyan eltüntek a Tass, Huba, Kölcsey, Kossuth, Bajnok, Könd utca stb egy részének szép házai.

Isten Veled Orosháza! Adieau! Au revoir! Doszvidanije! Viszontlátásra, ha lesz miért!

Partiumi napló 2010.

Partiumi utazások
Felkészülés az útra....
( A Partium elnevezést a hivatalos romániai közigazgatásban nem használják, magyar lakossága azonban általában ma is Partiumnak nevezi a területet, és megkülönbözteti azt a történelmi Erdély (latinul Transylvania, románul Ardeal) területétől. A Partium mai fogalmába a következő romániai megyék tartoznak északról dél felé: Máramaros megye, Szilágy megye (Szilágyság), Szatmár megye,Bihar megye („Biharország”), Arad megye ) ( A képen Réka unokám a margittai református templomban)
Partium (lat.), a hajdani Zarán, Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Kővár vidéke, amely magyarországi részek a XVI. és XVII. sz. folytán Erdélyhez való csatolás nélkül az erdélyi fejedelmeknek birtokába jutottak. A részeket az erdélyi fejedelmek nem mint ilyenek, hanem mint «Magyarország részeinek urai» birták, oly kikötéssel, hogy haláluk után a magyar király hatalma alá visszatérnek. A visszacsatolás 1693. megtörtént, de 1733. kelt kormányrendelet a részeket ismét elszakította. A visszacsatolás iránt az 1741. XVIII., 1792. XI., 1836. XXI. és 1848. VI. t.-cikkek intézkedtek. Az 1877. I. t.-c. Közép-Szolnokot és Krasznát Szilágy vármegyébe, Zaránd vármegyét részben Hunyad, részben Arad vármegyébe, Kővár vidékét részben Szolnok-Doboka, részben Szatmár vármegyében kebelezte be. )
Egy idő után az ember egyre inkább átgondolja, hogy hol, mit, mikor és miért tesz! Így vagyok már én is a dologgal, annál is inkább, hogy nemrég egy orosházi Névtelen azt vágta hozzám, hogy sunyi vagyok (ő tudja!), bár én mindig vállaltam a nevem. Persze volt olyan, hogy a nevem is más volt, mert azt mondták, hogy ilyen név, hogy Béla nincs, csak Adalbert van. Így aztán jó ideig lettem én Adalbert. Szóval oda készültem jó másfél hétre, ahol egykoron elvették a nevem, s hazaárulónak tituláltak. (Ugye Névtelen megjegyzőm nem tudja az milyen!)
A határt ma már alig érzékeli az ember, sőt az átlépés helyeiben is lehet válogatni. Most úgy döntöttünk, hogy Létavértes és Székelyhíd határállomáson lépünk át az egyik részből a másikba. Csak igazoltuk személyünket, s mehettünk. Nincs semmi extra kérdezgetés (mint egykoron: miért, hova, kihez, meddig, mit viszel, mennyi pénzed van, viszel-e Bibliát, s fegyvered van-e stb., csak intettek s egy rövidke tekervényes út után (jó minőségű út!) már Székelyhídon voltunk. Székelyhídon átkocogtunk, hogy beleszippantsunk ebbe az érmelléki levegőbe (mert Partiumnak ezt a részét, egészen Érmindszent tájékáig az Ér mentének vagyis Érmelléknek hívták és hívják ma is.) Most úgy döntötöttünk, hogy közel két hétre erre barangolunk, hogy két unokánknak is megmutassuk az erdélyi tájat, embereket, s ízlelgessék, hogy erre milyen is a magyar nyelvnek a zamata, íze. Mi is a fogalom lényege, hogy Erdély, s benne új nevek, amit ők még nem hallottak:Érmellék, Szilágyság, Máramaros, Szatmár, vagyis a részek, PARTIUM. Nekem ez a vidék olyan mint másnak a Székelyföld, csak itt már végérvényesen talán, nagyobb darab birtokot és lelket haraptak ki, ki mint ott a Kárpátok belső karéjában.

Így négyen vágtunk neki az útnak, amit minden barangolással együtt olyan 1000-1500 km-re terveztem. Szándékom szerint állomásaink ezek: Érbogyoszló, Érszalacs, Ottomány, Margitta, Nagyfalu, Szilágysomlyó, Érszakácsi, Tasnád, Nagykároly, Szatmárnémeti, Koltó, Nagybánya, Sujor, Bódi tó, Mezőpetri, Éririny, Kaplony.

Hangulatunk kiváló volt, s röpke 4 óra alatt már Érbogyoszló utcáin gurigázott végig fehér Skoda Fábiánk, hátul a vonóhorogra szerelt új, nagyszerű csomagtartónkkal a kerekesszéknek. Aztán egyszerre már fordultunk is albisi útra, hogy Síkmár utcában kikössünk utazókocsinkkal. Ez itt már a Török tanár úr és neje Sára asszony -tanárnő - birodalma, ahol tervezgettük és aztán elkészítettük az Érmellék című monográfiánkat. S lám már teli az aztal, ott a lapótya is, és mesélünk...mesélünk...mesélünk. Régi időket idézünk, s előkerülnek hajdani könyvek, versek, emlékek, sorsok és emberek, s benne a mi elfutott életünk, hogy megkérdezzük: "Mondd tettél-e eleget? Mire vállalkoztál, teljesítetted-e?

A választ nem mi adjuk meg!

Utak és emberek

Tudtam, hogy mire vállalkozom, de azért ennyire siralmasnak nem hittem, mármint az utakat. No persze voltak kiváló utakm is egy-egy darabon, s ilyenkor mindig felkiáltottunk: Lám ilyent is tudunk, de most nem akarunk még ilyen utat! - vallják az útépítők, meg a szentséges útfelelősök. A lényeg az, hogy fizettünk útadót, mi is és a honiak is. A rendőrség (Politia rutiera) néha megállíthat és kérheti a matricát vagy ahogy mondják a Rovinetat.

Tájak és ételek

Akikre odafigyeltünk

A városok, falvak leírása

Hazahozott emlékek

Magyarok üzenetei Albis, Ottomány, Szalacs Margitta, Nagybánya Nagykároly

Visszavágyódás

Folytatom ....

Heti versajánló

Balassi Bálint[Harminckettedik]1
Áldj meg minket Úristen!
Egy lengyel ének igéről igére
és ugyanazon nótára: Blogosław nas nasz Panie2

1 Áldj meg minket Úristen, a Te jóvoltodból,
2 Világosíts meg minket irgalmasságodból,
3 Orcád világosságával, Lelked ajándékával,
4 Hogy éltünkben e földön járjunk igazsággal.

5 Engedd meg ezt3 minekünk, kegyelmes Istenünk,
6 Hogy mindnyájan Tégedet4 igazán ismerjünk,
7 Hadd, a kicsinyhitűkkel együtt örvendezzünk;5
8 Mikor megítélsz, Uram, kegyelmezz meg nekünk.6

9 Ne tántorodjunk mi el soha, Uram, Tőled,
10 Ne kételkedhessünk is többé már Felőled,
11 Nyughassék meg mi lelkünk igaz hittel Benned,
12 Vallhassunk mindenekben Urunknak csak Téged.

13 No azért dicsérjük most felszóval az Urat,7
14 Mert lám csak ő viseli mindenütt gondunkat,8
15 Uram, a Te nevedben áldd meg szolgáidat,
16 Kiért viszontag mi is dicsérjük9 Fiadat.

Heti versajánló

Szent István királyhoz
Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!
Ki voltál valaha országunk istápja!
Hol vagy István király? Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben teelőtted sírván.
Rólad emlékezvén csordúlnak könnyei,
Búval harmatoznak szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
Nem szünnek iszonyú sírástól szemei.
Virágos kert vala híres Pannónia,
Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.
Kertésze e kertnek István király vala:
Behomályosodott örvendetes napja.
Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,
Hozzád fohászkodunk árva maradékid.
Tekints, István király szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet régi országodra.
Reménységünk vagyon benned s Máriában,
Mint magyar hazánknak hív királynéjában.
Még éltedben minket ennek ajánlottál,
És szent koronáddal együtt feláldoztál.

Névtelen (16. sz.)
Kodály Zoltán zenéjével

Új sorozat indul

Rövidesen indul új sorozatom: Partiumi utazások címmel

Heti versajánlom!

Erre a hétre ezt a verset választottam!

Kányádi Sándor
Nyergestető
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar se tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,

mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető:
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,

mint a szálfák kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
Mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.

Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,

csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.