Egy kapu

Az Állomás téren áll egy kapu. A ház már oda. Szilágyi nevű ugyancsak rendes egykori fuvaros lakott ott (velem mindig udvarias és előzékeny volt. Bármivel megbíztam még a 70'-es években, mikor építkeztünk Laci pontosan hozta. Nagyon biztam benne. Soha nem élt vissza a bizalmammal!) De már csak ez a kapu maradt a portából, mert az övé volt ez, a ház is régen odalett, elbontották.

Most itt szoktam néha megállni és ide-oda átsántikálva két világ szélén billegni.

Én szépnek találom a kaput, olyan barokkos, van stílusa, mondhatnám majdnem fejedelmi mívességű alkotás, s utal az itt élők, s egykori építtetők jó ízlésére. Ha szemben állok a kapuval, akkor jobb kéz felől előregyártott szürke betonelemekből épített kerítés zárja a teret, mert utána az egykori Tóth-malom birtoka jön, a nagy ronda gabonasilókkal. S mivé lett a Tóth malom is! Elherdált értékeink száma csak nő! De meddig? Számolgatom, mi minden tünt el az utóbbi 40-50 évben csupán erről a szűkebb tájról! Mértéktelenül sok! S akkor még nem is szóltam, hogy vele együtt nőtt a kiábrándult, hite-, és reményt vesztett emberek sokasága. A minap a Huba utcán nézdelődtem, Bár ne tettem volna!

Betonfalanszterben élni!

Büntetés! Ez talán a város! Ilyen a város! Dobozok, ahol a lelkeket is betonkalikákba zárták, s köröttük a betonvasakat alaposan összehegesztették.

Büntetés! Ez az ára, hogy egy generáéció feladta, az ősök életétmódját és hitét, s lassan minden az elvadultság állaspotába kerül.

Eltűnt az alföldi por, eltüntek a "kukoricaföldek", (ahogy egy helyi poltikus büszkén hirdette sikereit), eltünt a híres orosházi búza, amit már a 18 században a bécsi császári udvarba vittek, mert ebből lerhetett jó kalácsot sütni, s eltünt a hírtes "orosházi kenyér", amiért fél Európa versengett s eltünt valami olyan dolog, amit már soha többet nem lehet visszahozni. Eltünt egy Orosháza végleg! Az "osztályharcos" várospoltika eltöntette a nagyreményű Orosházát! Burjánzik a mértéktelenség, a silányság, ez itt már Porlando.

Nézzétek ezt a lépcsőházi bejárót! Hova vezet ez az út! Máló beton! Sivárság, primitivség!

A lelkek itt nem tudnak szárnyalni, csupán vergődnek, mint a parittyával meglőtt vadgalambok, ahogy a repedező aszfaltra esnek, s vérzik a szárnyuk. Eltörött a szárnyuk. Csak a platánok árnya ad valami feloldást, de leginkább kevéske védelmet az augusztusi kánikulában.

Egykoron én is ebben az utcában laktam. De az más volt. Igaz, hogy még akkor nem aszfaltos utakon gurultak az autók, mert sáros volt az, ha eső esett.

Ám még volt valamennyi lélek, ámbár a lelki kapaszkodókat már ugyancsak nyesegették akkortájt. S így költöztünk el mi is innen, s a házunk helyén áll egy házgyári betonkaloda. Mesélték, mikor felépült, s beköltöztek az új lakók, az egyik lakásban a kisgyerek nekitolta a széket a falnak, s zutty, a falon a tapéta átszakadt. Ott volt a falon egy nagy lyuk, szállításnál kitőrt a beton, de azért betették a falat, s ráhúzták a tapétát. Át lehetett nyúlni a szomszéd lakásba. Aztán voltak legendák is errefel, hogy a szomszéd ágya is éppen itt volt, s ezen ház ura időnként átnyúlt, s a szomszédasszony fenekét simogatta. De ezek már ilyen mesék a cifranyomorúságról. Azért mondom így, mert azok, akik akkor vezetők voltak, s mindezt eltervezték, mind családi házakban laktak, vagy olyanokba költöztek. Hát akkor, hogy is van ez!?

Nos ezt hozta ki belőlem e kapu látványa, pedig szívesebben írtam volna a kapu utáni szép házról, de ez nincs, mint ahogyan eltüntek a Tass, Huba, Kölcsey, Kossuth, Bajnok, Könd utca stb egy részének szép házai.

Isten Veled Orosháza! Adieau! Au revoir! Doszvidanije! Viszontlátásra, ha lesz miért!