2011. március 28., hétfő

Jászay-Horváth Elemér Versíró Pályázat

Orosháza Város Önkormányzata, a Helios Alapítvány és a Justh Zsigmond Városi Könyvtár Jászay-Horváth Elemér (1888-1933) orosházi születésű, a Nyugat című folyóiratban éveken át publikáló költő emlékének ápolására versíró pályázatot hirdet A pályázatra a magyar tájköltészet hagyományaira alapozott, az alföldi táj szépségének és különlegességének, valamint az itt élő emberek és a táj viszonyának, anyanyelvünk finomságával, játékosságával és képi kifejező erejével megalkotott verseket várunk. Pályázó legfeljebb három olyan hagyományos, vagy modern formájú (haiku, tanka, epigramma, rubái stb. esetén versfüzérrel – egy füzér 4 kis vers) verssel, vagy három egymáshoz kapcsolódó versfüzérrel pályázhat, amely nyomtatásban eddig nem jelent meg, és azt korábban más pályázatra sem nyújtotta be. A pályázaton bárki részt vehet, aki Orosházához és a kistérségéhez kötődik, valamint olyan költői mondanivalót fogalmaz meg, ami megfelel a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek. A pályázat benyújtásának végső határideje: 2011. május 16. A pályaműveket 1 példányban, A/4-es lapméretben, jeligével ellátott nagyalakú borítékban kell az alábbi címre postán beküldeni: Helios Alapítvány 5900 Orosháza, Martinovics utca 10. valamint a heliosalapitvany@gmail.com címre, elektronikus levél mellékleteként elküldeni. A nagyalakú borítékban a verssel együtt el kell helyezni azt a kisalakú, zárt borítékot is, ami a jeligével együtt tartalmazza a szerző nevét, lakcímét és más elérhetőségét (telefon vagy e-mail). A beérkezett alkotásokat szakértőkből és a kistérség településeiről delegált bíráló bizottság értékeli. Ünnepélyes eredményhirdetés 2011. július 12-én, az Orosháza Fesztiválon elhangzó versműsor keretében történik. Az eredményhirdetés pontos helyéről és idejéről minden pályázó értesítést kap. A szervezők a legjobb versekből válogatva, 2012 karácsonyára kötetet terveznek kiadni

2011. március 18., péntek

Jövő

A levegővételhez engedélyt kell kérni!
A levegővételhez engedélyt kell kérni!
A levegővételhez engedélyt kell kérni!
A levegővételhez engedélyt kell kérni!

És így tovább, és így tovább, és így tovább!

2011. március 17., csütörtök

Talán…

Talán én is eltűnök hirtelen,
mint a gomolyfelhő feloldódom
a végtelen ég kék tengerében,
boldog révületben nézem
a fényeket, a templomot, az
Árpád-kertet, a sok ifjú andalgót,
mintha ünnep volna
érzem az illatot, a szőlő édes
savanykás illatzamatát,
ahogy borrá érik a must.
Ez a föld vágya:
borát kínálja , koccintsanak
az emlékezők, hogy kóstolgassuk
felejtsük a világ zaját...

Utas voltam itt,
vándor, kisvárosi tülekedés
néha trágár zajában fulladoztam...
Időnként pedig szavak,
mint apró lámpások,
reménygyertyák felvillantak,
de keveseknek bizonyultak a vörösen
sistergő villámlásban,
a csontlerágó tudatformálás
vágya folyton nőtt, elborított mindent!
mert jöttek az éjszakában
vöröslő lázban, s öltöztünk gyászba…
a fájó ősök sóhaja világít nekem és másnak
az égő remények: mint szentjánosbogarak.
Talán nem volt minden hiába !