Érbogyoszlón jártunk

Az idén nyáron Érbogyoszlóra mentünk egy pár napra, hogy mi okból? Hát a LAPÓTYA okán. Azt mondották egykoron, hogy Érbogyoszló egyik híres étele a lapótya. Aztán persze van más nevezetessége is a falunak: ilyen a Kukukkdomb, ahol lehet kukukkolni, meg persze az országútra rákukkolni, hogy jönnek-e már hazafelé az emberek a margitai vásárból. Ezen az úton egykoron még Horváth János irodalmár vagyinkább irodalomtörténész is járt, akinek apja egy ideig Érbogyoszló jegyzője volt. Aztán mesélték, hogy egykori Papp Attila magyartanár kollégánk is gyakorta eljárogatott erre, sőt még verset is írt, az egyik híres fáról, amely ehelyütt található.
Még jártak erre betyárok ilyenek olyanok, de leginkább a Ceausescu időkben voltak a rendes betyárok az egyik kocsmában a kummunista betyárok a másik kocsmában. Aztán meghírdetteék az osztályharcot a kommunista betyárok és "üsd vágd, nem anyád, nem apád!" jelszóval aprították a falubelieket, míg be nem aprították a kollektívbe, Nos harcoltaK IS BETYÁRUL. Mint mondám mi lapóztyázni mentünk, s gondoltam megrendezzük az I. Érbogyoszló Lapótyafeszttivált. Hát ez megvót, jó vout Török Sárika tanárnő sütötte, olyan igaz érbogyoszlói lapótyáson. Kinek jut eszébe ma már az osztályharc. A

(Ez itt az IRINYI család házának helye Albison, a települkés büszke magyarságtudatának szép emlékfájával emlékezik a híres Irinyiekre)

legnagyobb kommunistákból lettek a legnagyobb kapitalisták. Megváltották ők a világot, a maguk gazdagodására. Erre bőven tudnék példát mondani Orosházáról is, néhány szoci-népvezér útjának feltárásával.Sajnos a helyi tamburazenekar nem tudott fellépni, mert elszakadtak a tamburák húrjai, s újat nem találtak a faluban.Másnap aztán jártunk egyet az esőben Albison és Margitán, este vendégek volták, Gáspár Gyula polgármester és kedves felesége egy közös vacsora ürügyén emlegettük fel a faluban és velünk törént eseményeket, dolgokat, hogy bizony legnagyobb baj, hogy az idő halad, s a magyar nem akar igazán összefogni. Egy része nagyobb ellensége önmaga fajtájának, mint a más nációbeli, itt is meg az anyaországban is.

(Érbogyoszló Török Árpádék háza kis teraszán: Sárika, Árpád, Réka unokám, Gyöngyike, a nejem és jómafam.)

Erre megint nem kell messzire mennem Orosházáról, mert bőven találok ott is példát. Szomorú dolog ez nagyon. De azért elnéztem, hogy mekkora különbség van, legalább látszólagosan a magyarságtudat ápolásában a Partiumban és ne menjek messze Orosházán. Érdekes Orosházának nincs egyetlen turul madaras szobra, ábrázolás sem (Persze ettől még nem leszünk különbek, ha lenne, de erre mindenhol ott van a madarunk.)Erre az útra is, mint minden erdélyi utunkra az unokáink egyikét másikát mindig magunkkal visszük, abban a reményben, hogy valamit sikerül átadni nekiek a mi érzéseinkből, gondolkodásunkból, Erdsélyből és a mi hazatudatunkból. Most Réka és Gergő jött velünk. Réka már harmad vagy negyed ízben kísérőnk, így vele már bejártuk néhányszor Erdélyt. Panka, Emese, Eszter és Dorcsi, no és Márk az apjával Csaba fiammal rendszeresen Erdélyjárók.
Itt az Érbogyoszlóhoz tartozó Albis I. világháborús emlékművénél áll Réka és Gergő, de aztán jártunk velük Szalacson, Ottományban és Margitán is.

Ez a kép címe "Reggelizés a Török családnál", Érbogyoszló 200. A képen mi és ők. A fenti csoportképről Gergő unokám hiányzik, ő ott fotózott. Itt most előtérben van, mögötte Réka, aztán Én takargatom az arcom, majd Árpád, s végül boldogan nevet Sárika. Adjon Isten nekünk még sok ilyen találkozást Érbogyoszlón.S lám itt vannak az érbogyoszlói házban a Török család (Sárika és Árpád) akikkel egykoron Kolozsváron együtt voltunk egyetemisták a Babes-Bolyai Tudományegyetem Filológiai Karán, magyar szakon. Mostanában sokat emlegetjük egymást, hogy mióta végeztünk nem volt egy közös ptrogramunk, egy találkozó sem. Már lassan meg sem ismerjük egymást, s elmennénk egymás mellett az utcán. Bár én igyekszem építgetni a kapcsolatot. Most már rendszeresen levelezünk (Gazda Klára, éppen most járt Pesten, de nem jött össze a találkoztás. Aztán Szabó Máthé család Ildikó és Barna, Szudvarhelyen élnek, rendszeresen levelezünk s néha scype-on is beszélünk. Bokor Pista Érszalacson van, szinte minden nap váltunk üzenetet. S lám ez is itt Érbogyoszló kapcsán jut eszembe, hátha továbbfut ez a blog még másokhoz is, s akkor csak létrejön a találkozónk.

Ez kép is az idén, de áprilisban készült, miután Sárika nagy álma megvalósult, hogy elkészült Érbogyoszló monográfiája. Ez jórészt az ő érdeme, de azért igyekeztem segíteni neki a szerkesztésben, ötletekben, megvalósításban, írásban, stb. De az érdem az övé. Április közepén volt az ünnepélyes könyvbemutató a faluban (erről már többször írtam), s utána egy közös ebéd. Ez a pillanatkép a kultúrotthonban az ebéden készült. Akik látszanak: Én az ősz fejemmel, Árpád kanalazza a finom húslevest, mellette Sárika, beszélget Gáspár Lillával, Árpád mögött Gáspár Gyula polgármester, de csak a feje, vele szemben Derzsi Ákos érmelléki parlamenti képviselő, aki szintén sokat segített nekünk.

Másodnapon úgy döntöttünk, hogy a környéket bejárjuk. Árpád jött velünk, előbb az Érbogyoszlóhoz tartozó Albisra mentünk, ez az egykori híres Irinyi család családi fészke volt. Ápolják is tiszteségesen emlékét, hiszen kopjafával jelölték házuk helyét. Erről korábban már ott volt a kép. Ez a fenti kép már Érszalacson készült. Ez egy olyan pillanat, amit mondhatnék történelminek is. Bokor Pista évfolyamtársunk Érszalacson él családjával, s mivel ott jártunk, hát Árpád berohant az iskolába, s kiderítette hol van Pista! Pista otthon volt. Elmentünk oda. S lám jött Pista. Utoljára 1967-ben láttam. Fantasztikus, hogy ennyi idő eltelt!

S végül két emlékkép a templomról, a templomból, ahol nyugodalmat, lelki békét kerestünk és találtunk. Emlékszem anno 1969-ben is jártam itt, akkor hazámtól búcsúztam/tunk (Erdélytől) az elszakított hazakalácstól, mert hazamentem. Legalább is azt gondoltam.Gyakorta tévedtem. Nagytiszteletű Horváth János tiszteletes úr vendégkönyvébe is bevéstem a búcsú fájdalmát, akkor is a Török család vendégei voltunk. Itt a templom mellett volt a tanítói lakás, ők abban kezdték életüket. S aztán eltelt közel 40 év, hogy ismét találkozzunk. Erre a gondolatra könnyek tódulnak a szemembe, de csak azért, hogy tisztítsák látásomat, hogy mi mindent kell még elmondanom másnak, de leginkább magamnak, mert egyébként is kit érdekel úgy igazán az egész. A civilizáció kitépte belőlünk az embert, a természettel, környezettel, barátokkal szoros harmóniában vagy inkább egy teremtett rendben élt az ember. Vagy csak elmúlás mondatja mindezt velem! Nem tudom. Csak azt tudom, hogy időnként visszavágyom Érbogyoszlóra, Nagykárolyba, Kolozsvárra, és már el sem jönnék onnan.

A templomi áhitattal búcsúzok most Érbogyoszlótól. Isten áldjon benneteket! Isten óvjon Benneteket!