Kedveseim!Most ezt a megszólítást használom, mert sokan vagytok, de néha kevesen, mert valahogy ilyen ez a világ. Mondom sokan is vagytok, itt és ott, valahol messze a kis- és nagyilágban. Ti tudjátok, hogy én itt vagyok még...
Hogy vagyok? Kit is érdekel erre a kérdésre a válasz. Valljuk meg, őszintén senkit. Mindenki úgy van, hogy van elég baja, nem tud igazán már a másikkal törődni, s a minap valaki azt írta nekem, hogy elcsodálkozott azon, hogy itt Orosházán vannak emberek, akik gyerekeket hoztak ide táborozni, s annyi szeretet árasztottak feléjük, hogy el sem tudták már képzelni, hogy ilyen is lehet. Nem túlzás ez, csak mi néhányan azt tettük, amit egyszer hajdanán, úgy jó hetven évvel ezelőtt megtanította nekünk apánk és anyánk, no meg a tanítónk, - akit megalázni nem lehetett senkinek, nem úgy mint manapság teszik azt -, hogy egymásért vagyunk, nem egymás eltaposásáért.
No ez csak úgy kitőrt belőlem, s panaszkodom, mint egykoron Mikes Kelemen tette, pedig ő sem tudott változatatni semmit semmin. Csak meg kell találnunk önmagunk harmóniáját, ez az egy dolog adhat megnyugvást. De hol lelek harmóniát?! Éppen hallom a rádióból, hogy a rendőrök mától mindenért szó nélkül bírságolnak az országutakon (kell a pénz Állambácsinak!), ha megállítanak az legalább 10 ezer forintodba kerül majd. De hagyjuk, ne menjünk az utcára! Szóval azt akarom mondani csak úgy felvezetőként, hogy ismét a félelem országa lett Magyarország. Hát valójában ezt hozta a rendszerváltás: ezt hozta a neoliberális-kommunista átmentődött hatalom. S azt hiszem Nádas Péternek sokmindenben igaza van, abban a németországi interjújában, amit nemrég olvashattunk. Node mindez szolid kitérő volt arra, hogy elmondjam, hogy lassan 35 éve élek a Martinovics utcában.
1974-ben költöztünk ide, mikor a Huba utcai házunkat a Tanács egyszerűen kisajátította, hogy meg tudja valósítani a nagy városrombolási tervét. Hát az ő tervük sikerült, minket kizavartak onnan a Huba utca 21-ből, s aztán évekig pereskedtünk, hogy annyi pénzt adjanak, amivel újonnan vásárolt házunkat két család részére elfogadhatóvá tegyük. Hát nem kaptunk annyit, még kétszer OTP kölcsönt is kellett felvennem, de befejezni talán most fogjuk az építkezést, mert soha nem tudtuk korábban. Jórészt minden saját munkaerővel történt, s ma is így folyik, de most már csak csak feleségem és én, idétlenkedünk, hogy most éppen parkettázunk, lerakjuk a 30 évvel ezelőtt megvásárolt bontásból származó - különben jó minőségű - tölgyfa parkettát.
Szóval itt vagyunk immár szép ideje a Martinovics utcában, ahol aztán három gyerekünk nőtt fel, s indult el az életbe, de itt éltek velünk feleségem szülei is, hiszen ez a ház már több generáció munkáját őrzi magában. (Hirtelen eszembe jut, s egyből ideges lettem, hogy Gyurcsány- Bajnai kormány ezt akarja velünk ismét megfizettetni. Hátha beledöglünk, s az államnak adjuk! No ennyi! Tovább csitt!)
Szóval 1974 óta itt van az otthonunk a Martinovics utcában, amely annak idején az esős ősztől kezdve szinte járhatatlan volt, akkora volt a sár. S az utcakép szép lassan változott. Már jórészt új lakói vannak az utcának, s jó városi szokás szerint, már nem köszönnek ergymásnak, ha ideköltöznek, a régi szokás, az volt hogy bemutatkozunk, ez már elmarad. Idegen utca lesz lassan, de ilyenné lett ez a város is.
S akkor mondjam azt, hogy idegen vagyok egy ismerős, ismert városban!
Hát ez a szomorúság számomra.
2009. augusztus 2.
1 megjegyzés:
Kedves Károlyi FÜLÖP BÉLA OLDAL ÍRÓJA! Nagyon elakartam olvasni az írásodat, de sajnos olyan aprók a betűk, hogy az már láthatatlan. Kérlek, hogy a normál betűt válaszd, mert így esélyem lehet az olvasásra. Köszi, Mária
Megjegyzés küldése