Mindjárt itt a karácsony, s ilyenkor a sokféle rohanás mellett, szakítani kell egy kis időt, hogy emlékezzen az ember. Különben is a Karácsony az emlékezés ideje is, mert ilyenkor ahogy összegyűlt a család, megidézték az "elmenteket", a távolban lévőket, az elesetteket, s mindenkit, akik csak hiányukkal voltak jelen, de az emlékezet odahozta őket.
Most én is azon töprengek, hogy néhány éve már ilyenkor mindig arra is gondolok, hogy ennek a városnak is illene őrá is emlékezni, mert azért mégis közölt a Nyugatban, s nem csupán egy-két versecskét, mert azért értékelte őt, Babits és Kosztolányi is, szóval illő lenne a születésnapján (karácsonykor van december 24.) reá is gondolni. Én most itt megteszem, s egy versét is közreadom, amely a Nyugat 1912. 5. számában jelent meg.
Most én is azon töprengek, hogy néhány éve már ilyenkor mindig arra is gondolok, hogy ennek a városnak is illene őrá is emlékezni, mert azért mégis közölt a Nyugatban, s nem csupán egy-két versecskét, mert azért értékelte őt, Babits és Kosztolányi is, szóval illő lenne a születésnapján (karácsonykor van december 24.) reá is gondolni. Én most itt megteszem, s egy versét is közreadom, amely a Nyugat 1912. 5. számában jelent meg.
/Jászay-Horváth Elemér (1888. dec. 24-1933. április 10.)/ szülőháza, Táncsics utca 21/
ESTELI SÉTA 3.
Aludt a föld, csupán a vágy vigyázott.
Az égmezőn föltetszett már a hold.
Ezüst hárfán a szél zokogva játszott,
Kerengve, ringva lejtett légi táncot
Sok szép sugár, meredtszívü kobold.
Mint tiszta tejnek, omlott lanyha színe,
Körülölelt a langyos fénypatak.
Nagy hallgatag
Indultam útnak, mely a messzeségbe vinne.
Csak erre vágytam még: egy kis melegség,
Holdtölte éjjel, távoli zene ...
Kioldózott bennem minden merevség,
Mint tört ugarra lágy eső ha esnék
S mozdulna benn az élet holt szeme.
Könnyektől áznak szélpaskolta orcák,
Madárdalt hall a síró kisfiú:
Tiú, tiú ...
Hová merültél, régi kedves Meseország?
Mesék országa, régi, régi kertem!
Hisz' itt az útja, most megismerem.
Hol kis koromban álmodón hevertem,
Hadd térjek vissza, kortól leteperten,
Álmodni egyet, végsőt, végtelen ...
Talán ott él még édes Hófehérke,
Szép Csipkerózsa, Tündér Ilona.
Törpék hona,
Hová nem ér rossz mostoháknak csalfa mérge.
Megyek, mint hogyha ösmert útat járnék,
Mögöttem ballag egy sötét alak,
Káprázat ez, vagy holdfényszülte árnyék?
Vagy benne régi ismerőst találnék
Ki tőlem régen, messze elmaradt?
Léptemhez szabja hangtalan menését,
Kezét nem érzi lüktető kezem,
Beszél velem
S úgy hallom halk hangját, mint lepkék libbenését
Aludt a föld, csupán a vágy vigyázott.
Az égmezőn föltetszett már a hold.
Ezüst hárfán a szél zokogva játszott,
Kerengve, ringva lejtett légi táncot
Sok szép sugár, meredtszívü kobold.
Mint tiszta tejnek, omlott lanyha színe,
Körülölelt a langyos fénypatak.
Nagy hallgatag
Indultam útnak, mely a messzeségbe vinne.
Csak erre vágytam még: egy kis melegség,
Holdtölte éjjel, távoli zene ...
Kioldózott bennem minden merevség,
Mint tört ugarra lágy eső ha esnék
S mozdulna benn az élet holt szeme.
Könnyektől áznak szélpaskolta orcák,
Madárdalt hall a síró kisfiú:
Tiú, tiú ...
Hová merültél, régi kedves Meseország?
Mesék országa, régi, régi kertem!
Hisz' itt az útja, most megismerem.
Hol kis koromban álmodón hevertem,
Hadd térjek vissza, kortól leteperten,
Álmodni egyet, végsőt, végtelen ...
Talán ott él még édes Hófehérke,
Szép Csipkerózsa, Tündér Ilona.
Törpék hona,
Hová nem ér rossz mostoháknak csalfa mérge.
Megyek, mint hogyha ösmert útat járnék,
Mögöttem ballag egy sötét alak,
Káprázat ez, vagy holdfényszülte árnyék?
Vagy benne régi ismerőst találnék
Ki tőlem régen, messze elmaradt?
Léptemhez szabja hangtalan menését,
Kezét nem érzi lüktető kezem,
Beszél velem
S úgy hallom halk hangját, mint lepkék libbenését
Lám, lám Jászay-Horváth Elemér is tudta, hogy itt Orosháza a tündércsodák birodalma is, csak errefele nagyon kiégett az emberek lelke, hátha lehetne ismét megédesíteni azt, s leülni igaz meséket mondani.
Áldott ünnepeket mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése