Próbálkoztam állandóan. Emeltem a karom az ég felé. Kinyitom a tenyerem, nézegetem, mint az újszülött a hirtelen felfedezést, hogy ez a kéz ,vagy mi, mire jó. Mihez is hasonlít? Nem tudom még…Ha széttárom az ujjaimat olyan, mint egy ötágú levél, de már nem friss hajtás, hanem ráncos lett az idő és a por miatt. Az ablak elé tartom, az eget kémlelem. Sötét van, éjszaka, valami halvány fény dereng kintről. Misztikus fény dereng kékes-fehéren. Aztán kinyitották a spalettát, s ott volt a szürke ég. Súlyos volt minden, rám telepedett, mint a hamu. Fojtogatott…
Bejött a szobába, mint egykoron, pont úgy.
Kint elkezdett kövéren hullani a hó.
Bent pattogott a kályhában a tűz.
Csendben várakoztam, mozdulni sem tudtam, a karom most nem mozdult, nem is éreztem, de mégis, mintha kinyúltam volna utána. Fehérben volt, mint kint a hó. Minden fehér volt rajta.
Emlékszem, akkor is minden fehér volt: a blúz, a melltartó, a bugyi, a harisnya. Fehér volt. De most a levegő is fehér.
- Havazik - mondtam.
Azelőtt pedig azt mondtam, minden fehér, a bőröd, a fogad, a hangod, a nevetésed…
- Igen - suttogtad, s odatérdeltél a földre terített matracra, mellém - Szedd le rólam, ,legyen a
Tied minden fehér. Tied vagyok… Tied akarok lenni - hallottam messziről a hangot.
- Szakad a hó - mondtad aztán, s meztelen szépségedre terítettem a hófehér bundát. Kiszaladtál a nagy hószakadásba. Pillanatok alatt a hajad is fehér lett. A szempilládon nagy fehér hócsillagok ragyogtak, s elolvadtak miden pislogásra, s mint valami gyöngyök gurultak le az ajkadra… Homlokodon csillag ragyogott. Ölbe vettelek és bementünk a házba. Az ablak melletti vetett ágyra fektettelek. A fehér bunda lecsúszott rólad, hirtelen nagy fény lett a szobában. Melled két csillaga ontotta a fényt, s magához rántott a külön erő, ami fényből áradt. Kint szakadt a hó, s aztán éreztük, hogy végigfut testünkön a meleg fénylavina.
Sokáig, nagyon sokáig szótlanul feküdtünk az ablak előtt. Kinéztem az égre, az ablaküveg ráfeszült a nagy fehér hófüggönyre. Megfogtad a sötétítő-függöny zsinórját, megrántottad. Azt mondtad, most magunkra húzzuk az eget. Átjárta testünk ismét az egymásra találás édes melege, öröme. Így teltek a napok, hetek, talán hónapok. Megismételtük minduntalanul, hogy betakarózunk az éggel. Mámorító volt, nem lehetett betelni vele. Állandó kábulatban éltünk. Melled két sziporkázó csillaga ontotta a fehér fényt, éjjel, nappal. A Tejúton szálltam Veled, az angyalok zenéje kísért…
Aztán mégis jött egy nap.
Le kellett menni a hegyről.
Fogtad a kosarat, és elindultál. Menni kell vásásrolni, étel kell, mert már csak nem csupán ketten vagyunk…
Én nem akartam mozdulni onnan. Biztonságban voltam, mert velem volt még a Hegy, ez nyugalmat adott. De megértettem, mert menni kell, igazad van már…
Aztán mégis elindultunk.
Te mondtad, hogy merre menjek, pedig én másfelé tudtam az utat. Erre még sosem jártam azelőtt. De vásárolni csak erre lehet.
Hatalmas rengetegen vergődtünk át a nagy hóban. A magas fákról nyakunkba szakadt egy-egy ölnyi hó.
Azt mondtad, siess!
Hirtelen a fák között nagy halálfejes lepkék röpködtek. Ilyet sem láttam még. Egyre több lepke nyüzsgött körülöttem. Volt emberfejű lepke is. Néhány arcot felismertem. Megrémültem…
- Menjünk vissza ! - mondtam.
- Nem lehet! - szóltál keményen.
- Muszáj menni? - kérdeztem.
- Muszáj … - mondtad.
A lepkék rikácsoltak, mint a vércsék, néha ránk csaptak. Kéz a kézben futni kezdtünk… Menekültünk. Lihegtünk, azt gondoltuk, hogy kiszakad a tüdőnk.
Kiabáltál kétsége esetten: Menjünk, mert itt az idő!
- Nem tudunk már szabadulni? - kérdeztem.
- Nem, engem elragad! - zokogtad.
Hirtelen vége lett mindennek. Eltűnt a hó, eltűntek a fák, mintha Afrikában lennénk. Oroszlánok, zsiráfok, antilopok. Forró homok, szomjas vagyok. Szomjúság, szomjúság, szomjúság. Nagy vöröses-sárgaság. Sivatag, sivatag, szárazság.
Szomjúság, szomjúság. Szétterülő hatalmas zsebórák olvadt viaszként folytak szét a homokon. Olyan minden, mintha Dali képeiről került volna ide. Megérkezett a szétfolyó, a szétmálló idő. Ettől nem szabadulunk, magával ránt.
- Nem lehet már, de mintha nem is te lennél már, kicseréltek, elloptak, elvittek. Ajkad nem is mozdult a szóra. Mereven nézett már ő a távolba. Ott már valami égett. Égtek az állatok. Menekültek a vadak, menekült mindenki. Lángolt egy zsiráf.
- Itt én meghalok ! - kiáltottam. Minden hiába, láttam és éreztem, mert időn és téren át nem lehet már visszalépni. Ő csak állt és a távolba nézett.
Hirtelen fordult meg.
Teljesen megrettentem. Egy gonosz arcú, vigyorgó, fogatlan, rikácsoló vén banya nézett rám.
- Mindent felfalok - lihegte. - Megettem a lányról, az asszonyodról a szép fehérséget, a hamvasságot, a fényességet, már csak a csontjai vannak… - mondta, aztán rámripakodott.
- Elloptad a csillagokat te gazember! Add vissza a boldog perceket, az nem jár neked - sipította.
- Nem tudom megtenni, mert már messze vannak tőlem…
- Akkor halj meg az emlékeiddel együtt! - Hatalmas csattanás körülöttem, és elterültem némán és bénultan. Nem tudtam mozdulni, nem tudtam lábra állni. Ez lett a sorsom.
*
Itt vagyunk a Hegyen, a kis házikóban. Lassan mozdulok éppen. Kinézek az ablakon. Odakint már nyár van. A hegyoldalról illatokat sodor a szél. Málnaillat. Bőrödön áfonyaillat.
- Csókod akácízű…mint akkor.
- Emlékszel, amikor behoztalak a hóból? - kérdem.
- Emlékszel, amikor behoztál a hóból ? mondtad vissza a kérdést.
- Levetköztettelek.
- Levetköztettél.
- Minden fehér volt rajtad.
- Minden fehér volt.
- Aztán hancúroztunk.
- Igen hancúroztunk.
- Boldogok voltunk!
- Boldogok voltunk?
- Fiatalok voltunk.
- Fiatalok voltunk.
- Gyötrelmes utat tettünk meg.
- Gyötrelmes utat tettünk meg.
- Kifosztottak.
- Kifosztottak.
- Nincs már erőm - mondtam.
- Az enyém is fogytán - mondtad.
- Szép ez a hegy, a Hargitára vágyom - mondtam.
- Nagyon szép a Hargita.
- Vissza kell menni!
- Gyere, menjünk - mondtad.
*
A temetésre sokan eljöttek, de aztán nem maradtak, csak egy-egy szál virágot hoztak. Minden virág fehér volt, mindenki fehérben volt. Az ég kékje is fehér lett. Azt mondták kimosták!
Az égen angyalkák repültek, s mosolyogtak. Szép volt!
(1999.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése