Ez már másik idő, amelyben
körbesétálhatom a templomot,
s a téren haladva, a koszos,
fekete autóból kinézve látom
a vonuló tömeg éppen éljenez,
már láttam őket máskor, az más
volt, akkor táblákat vittek,
rajtuk jelszavak, s éljeneztek.
Ez már egy másik idő, de
ha mégis ugyanaz, akkor öregebb
lett minden, csoszogó léptek,
ráncok csüngenek a megfakult
arcképeken, arcukon csorog az idő
lefelé mossa azt a másik időt, amely
lekopni sem tud, mert ragacsos,
kátrányként belivódik a lélekbe,
s csak önmagát ismételgeti szüntelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése