Károlyi Fülöp Béla
Karácsony, karácsony
- mondja egy hegedős huszonegyedik században-
Ad notam: Búbánat nótájára
Nekem a karácsony egyedül az otthon,
Csendben, üldögélve, a szót folyton mondom,
„Bujdosóvá lettél jó magyar népem!
Hová lett a házad, mind elvették szépen!”
Mondanám a szót, csak sorjában, lassan:
Ékes virágaink, mormolom csak sorban:
„Pozsony, Munkács, Kolozsvár, Szabadka
Porló időben élünk. Sorsunk: az aradi bitófa?”
Karácsony, karácsony, ülök és révedek,
Bennem döngő csizmák, léptek, idegenek,
„Hiába ömlött a pesti srác piros vére!,”
Sír, rí a karácsony: csillag szörnyűségre!.
Csikorog a mennybolt, mi vár ránk! Mi lesz még!
Sorsunk megannyi széttépett nemzetség.
Üldögélünk az idő fényes sátorában,
Hideg télben morgó medve-magányban.
Csendben üldögélek, egy imát dalolva
„Felföldi hegyekben, alföldi csalitban.
Él még az ősi szó, csendül még a dallam,
Rég mondott imánkban: ősi, régi szólam.”
Karácsony, karácsony, fényességes ünnep,
Lelkem fájdalmait fára teszem: dísznek.
Gyertyafénynél ülve, egymásban erős hittel:
Fohászos reményünk: Erős várunk az Isten!
2005. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése