2013. szeptember 30., hétfő

Jelenfaggató

Egy polgár jegyzetei
Emlékek árján ülök a FőTéren
Azt gondoltam, hogy hetente legalább egyszer elmegyek a reneszánsz FőTerünkre, nem másért, mint felidézni, amit kell és ami él bennem.Emlékek árján ülök a FőTéren, s eszembe jut  többek között hogyan jöttem éppen Orosházára Bukarestből.
Bukarestben hadd időzzek begy kicsit. Miután Nagykárolyban leérettségiztem, én is elindultam a magam életútján. Azt hiszem bizonytalan voltam nagyon. Apám mindenképpen azt szerette volna, ha jogász leszek. Nekem romantikus álmaim voltak geológus akartam lenni, hogy távoli vidékeket bejárjak felfedezzek, hogy eljussak pl, a Bajkál-tó környékére (szovjet filmek hatása, mert rengeteget jártunk moziba, amely Károlyban az egykori színház épületében volt), de imádtam a Kárpátokat, a havasok varázsa arra ösztökélt, hogy közöttük éljek, de csodálattal töltött el Nagykároly vidéke is. Az Érmellék mocsaras vidéke sajátos hangulatot árasztott, s ebben igen jól éreztük magunkat barátommal, osztálytársammal Komáromi Janikával, Silimon Zolival, Karácsonyi Péterrel és öccsével Karcsival  A Bobáld Nagykároly mellett az ősfalu napi elmélkedő dombunk volt, ahova kerékpárral jártunk ki főleg Silimon Zolival elmélkedni, fotózgatni, nézni a szárcsákat, a kácsákat és a fákon a szarkák ugrándoztak. A domb alatt valóságos kis paradicsom volt tocsogókkal egy kisforrással és egy erecskével, amely Majtény fel csordogált.Amíg járható volt a dülőút addig hetente mentünk ide.Ha hazamegyek nekem ma is szent zarándokhely a Bobáld.
Érettségi után nagykárolyi létem m,ás irányt vett részben, ami eljuttatott Bukarestbe, ahol újságíró lettem. Mindez történt 1958-ban. Akkor eljöttek értem, Bukarestből, hogy legyek a Pionír című gyermeklap egyik riportere. Előzménye ennek, hogy 1956-ban érettségiztem, aztán egyetemi felvételi következett volna, de anyám lebeszélt a dologról, hogy halasszam későbbre, előbb szerezzek egy szakmát, ami bármikor biztos megélhetést nyújt majd.Apám ragaszkodott volna a jogtudományhoz, de ő akkor Bukarestben volt valamilyen átnevelésen kellett részt vennie önként vállalat kötelező jelleggel. Egy évre vitték el. Anyám aztán döntött, s én elfogadtam. Mondta, hogy különben is esélytelen vagyok a jogra felvételt nyerni, még akkor is, ha apám úgy nagyjából a rendszert szolgálta, ám már többször megtapasztaltuk, bogy a rendszer azt teszi alattvalóival, amit akar. Ha nem tetszik bedarál, s eltűnsz, mindegy,hogy ki voltál. Aztán az is felsejlett, amiről otthon soha nem esett szó, mert anyám nagyon félt, hogy egy magyarnak az esélyei sokkal gyérebb, mint egy birtokló román állampolgárnak, pláne,hogy nem is beszéltem románul, csak nagyon gyatrán.
Különben éppen az a dolog, hogy apám a rendszert szolgálta, engem roppant zavart, s menekültem ebből a körből, Ezért is mondtam igent Bukarestre, mert messzire elkerülhettem Nagykárolytól. Akkor már fojtogatott a károlyi levegő.

Nincsenek megjegyzések: