Meghívó az Amadeusba!

1. este
Ha én egyszer meghívást kapnék az Amadeusba, akkor ott kávét innék, töprengenék, barátaimmal beszélgetnénk, s ha lenne kellő számú érdeklődő közönség kérne, akkor fel is olvasnék. Mondjuk havonta egyszer ...ott, Imre Juli indítana egy kis beszélgetést, s aztán elő a fehér papírra nyomtatott szövegeket, s olvasgatnánk, s lehetne csevegni, s hívnék másokat is...s még a VTV is profitálhatna belőle.  Ez nincs! Egyelőre ide teremtem az Amadeust, mert ugye van egy szinte kész kötetem, amely címe az Amadeus kávéház, mert mesélői, ide térnek be esténként, s mondanak el egy-egy történetet, ami általában itt történhetett meg. Persze mindez csak írói kitaláció, de az egész világ egy kitaláció, s mi apró manócskák abban rohangálunk
S lám induljon a mese-történet első alkalma:
Elöljáró beszély/ beszéd, avagy szeretem a cserépfazékban főtt töltött káposztát, s hogyan lettem” író úr”…

Kedvenc ételem a töltött káposzta. Azt el kell mondanom, hogy nálunk hogyan készül ez az ízes étek, az ételek étele: ahogy Barabás Irma néni mondta (nyugodjék békében) egykoron Irinyben (egy kis érmelléki falu, ahol néhány évet éltünk, nagy szegénységben, de egy kicsit paradicsomi állapotban): vagyis a töltelékes káposzta.
Legjobb nyáron, amikor van már zsenge káposztalevél, amit kicsit megsavanyítunk, úgy mintha kovászos uborkát készítenénk.
Visszatérve íróságomra az úgy történt a dolog, hogy azt mondták nekem még az iskolában, hogy egy lehetetlen alak vagyok, nem tudok egy ünnepi megemlékezést sem megírni. Hát nem is tudtam, mert honnan kellett volna ismernem Ioan Voda cel Cumplit (ő majdnem Dracula) életét, mikor én csak azt tudtam, hogy Mátyás király igazságos király, meg nagyon rendes ember volt. Ezt nagyapám mondta volna, ha nem esik le az első világháború idején az ötödik emeletről, mert nem rögzítette magát az ablaktisztítás idejére a biztonsági hevederekkel. Szóval rendes ember volt Mátyás, mert nagyon szerette a töltött-káposztát, jó sok tejföllel és finom magyar házikenyérrel, mert az olasz zsömlét azt utálta, de időnként megette, nehogy diplomáciai bonyodalmak kerekedjenek a felesége akadékoskodása révén..
Szóval úgy jött ez össze, egyszer elhívtak egy kis társaságba, hogy beszélgessünk. Aztán hallottam ezt is, hallottam azt is, érdekesek is voltak, meg nem is, de én leírtam őket, csak úgy ni, uncsiból, ahogy manapság mondják a fiatalabb kultúrkörökben.
Egyszer aztán hallom, hogy valaki azt mondja rám, hogy ez az ember már író. Úgy is szólított meg valaki, hogy író úr Ha ez korábban történt volna 30 évvel, akkor én író elvtárs lettem volna, de ez kimaradt az életemből. Aztán egyszer valami kitüntetést is adnak, merthogy annyi mindent csináltam, meg összeírtam mindenfélét, ami nem nagy dolog ám.
Én pedig tudom, hogy nem az, mert minden csak úgy jött.
Ám térjünk vissza a töltött káposztához, mert hogy arról akartam beszélni, hiszen egy jó étel többet ér, mint egy írás.
Szóval kovászoljuk a káposztát zsenge savanyúra.
De ne beszéljünk arról sem…., de a tölteléket azonban szépen lassan készítgessük.
A töltött káposztát ízlelni, enni kell! amit most itt közre adok, az olyan mint a töltött káposzta, amit Barabás Irma néni főzött még Irinyben, de Nagykárolyban és egész Erdélyországban finom a töltött káposzta. Járta is egykoron a mondás, hogy Magyarország címerébe a húsos káposztás ételt kellene tenni.
De íme egy kettős recept:
Elébb a Káposzta:
„Lehetőleg vékonylevelű káposztát válasszunk, amit savanyítunk ezenmód: A káposztafejeket leveleire szedjük, a vastagabb ereket levágjuk a késsel oldalazva, s aztán forró vízzel leöntjük, hogy egy kicsit megpuhuljon, így nem fog törni.
Egy uborkás üveg aljára pár szál friss kaprot teszünk. Sós vízzel felöntjük, ami leginkább forró legyen, s kihűlt egy szelet kenyeret rávetünk, hadd erjedjen a káposzta.
Most már jöhet a másik az irodalom vagy iroda-lom ( vers vagy novella: Lehetőleg egy ív fehér papírt végy elé, s terítsd az asztalra. S most előveszed az ötletet. Íme egy a sok közül : Tárlat kisvárosban s beleteszed a tölteléket, vagyis a kitalált vagy megtörtént valóságot, adj hozzá, majorannát, borsot, tárkonyt vagy amit kiván. Lassú tűzön puhítgasd, s kész az írás. Ha ízlik a közönségnek, akkor sikerült, ha nem akkor dobd a papírkosárba.
Amadeus kávéház, avagy Mozart Orosházán…

Van egy városka. Van egy kávéháza. Nem tudom, hogy merjem-e megkockáztatni azon kijelentésemet, egyetlen tényleges kávéháza, hangulatában, küllemében, talán látogatottságában is. Ez utóbbiban nem vagyok biztos. Sőt! De ennek is oka van. Majd visszatérünk rá, ha muszáj.

Ezt a kávéházat Amadeusnak hívják.

Miért Amadeus? Ki tudja. Ez talány, az ősködbe vész ennek a névadásnak az oka, mint errefele sokmindennek. Nem kívánok kutakodni utána igazán, de bizonyos nem személyeket érintő tényeket csak fel kell tárni. Valami oka mégis volt a névadásnak! Nem, nem teszem.

Inkább megkérdem a kedves Olvasót, ki volt Amadeus? No, nem tud rá mit felelni, de mindjárt eszünkbe ötlik Wolfgang Amadeus Mozart neve. Mi köze Mozartnak ehhez a kisvároshoz? Sajnos semmi. Még ismerőseinek az ismerősei sem jártak erre. De az itteniek is kevesen érdeklődtek Mozart felől. S akkor most azt kérdem, ön járt-e már az Amadeusban? No ugye! Voltak már, de nem túl sokan és sokat Ezt a kérdést tettem fel barátomnak Triznyai Kázmérnak is, aki most érkezett rövid látogatásra hozzám, és ő is azt mondta:

- Nem, még nem jártam az Amadeusban!

Persze azt is megkérdezhettem volna, hogy ismeri-e Amadeust?

- Nem, nem ismerem Amadeust. Ki az az Amadeus? – kérdezte mégis.

- Egy személy, én mindenképpen Mozarthoz kötöm. - mondtam.

- Úúúúgy?

- De mit keres itt Amadeus Mozart?-

- Nem tudom. Derítsük ki! – javasoltam, s elindultunk.

- Hát, akkor menjünk az Amadeusba, itt az ideje, hogy megtekintsük, mert történéseink, amiket most sorba elbeszélek mindig innen indulnak ki. Itt születtek meg, itt mesélték el nekem, én meg továbbadom, mert itt időnként van hallgatóság is, akik elszürcsölgetik a kávét, ami nagyon finom, megesznek egy sütit, egy kis bájcsevely, és minden megy a maga rendjén. De csalódás ne érjen senkit, ezek a történetek nem Mozartról, hanem egy alföldi kisvárosról szólnak, ott estek meg azok a dolgok, amit itt előtárunk. Mert be kell vallanom férfiasan nem sikerült igazán kideríteni, hogy ez a kávéház miért Amadeus.

Inkább hajózzunk más vizekre.

Hol is van akkor az Amadeus? És mit kell még elmondani Triznyai Kázmérról?

Ez két fontos dolog. Az egyik az epikus helyszín része, a másik az epikus szöveg által megjelenített figura, aki van is, meg nincs is.

Az Amadeus lenne a főtér - ha egyáltalán fő tér a főtér -, egyik kellemes kávézója, ahol még falatozni, eszegetni is lehet, ha megéhezett az ember. Mellette van egy francia pékség, és Göndös órásmester boltja. Az egész épületegyüttes általában elhanyagolt, pedig a városka kellemes színfoltja lehetne. De ki tudja, hogy mi húzódik az elhanyagolás mögött! A rossz nyelvek valami privatizációs lobbit rebesgetnek, de ezt nem tudom…

Triznyai Kázmér? Ő az, akivel néha beszélgetek, hogy ne magamba beszéljek, mint a szépreményű képviselő asszony, aki úgy elmélyedt mondanivalója kifejtésében, anno, hogy észre sem vette, ahogy közönségének eszébe ötlött talán egy zenemű (no, nevekkel nem akarok untatni senkit, mert még azt mondják tudálékos vagyok), és szépen kisétáltak a teremből, mint azok a zenészek, akik magára hagyták a fizetséggel tartozó grófot. Hiába az ígéreteket illik betartani! A képviselőasszony nem értette a dolgot, fel volt háborodva – nyilatkozta a helyi lap, szemfüles helyi riporterének. Aztán lassan ő is hazasétált, miközben egész úton dohogott, mint egy kifulladó öreg mozdony. Nem is indult többet a választásokon. Csalódott a polgárokban.

Apropó szonáta. Az idén Mozart évforduló van többek között (mellesleg Bartók is), ezért is indulunk az Amadeusba talán emlékezni. Mozart a zsenigyerek élete azonban tele volt szenvedéssel, mert zsarnok apja folyton szerepeltette. 1781-ben megírta a  Idomeneo című 3 felvonásos operát (Nyitány K 366), amelyet a múnchemi karneválon túlra is szerette volna vinni, de nem sok sikerrel járt fáradozása. Ebben az évben Bécsben telepedett le. S bár többször megfordult a bécsi udvarban, s talán a császári család vendégeként, de szándéka sikertelen maradt: nem szerződtették. 

Őszintén megvallom, fogalmam sincs arról, hogy Mozartnak és Orosházának van-e valami  más köze is egymáshoz. Most én mégis ezt a kettőt összekötöm. Jó szorosan kötöm össze, mert számomra a kapocs ez a kávéház, amely az Amadeus nevet vette fel, amikor felavatták, olyan jó tíz évvel ezelőtt. Különben nagyon kellemes a hely, minden finom, udvarias a kiszolgálás stb.

Ellenben nem mindenki tudja, hogy van valami furcsa is ebben a kávéházban. Ez az idő. No erről majd később szólunk…(Mindig csúsztatok, ha észrevette már a kedves Olvasó, mert ettől leszek modern. De a világ is ilyen, mindig csúsztatunk, nem mondjuk ki az igazat, csak majd egyszer…, ha már nincs más kiút, de akkor sem szabad elmondani mindent. Ezt hívják politikának. Akik gyakorolják, és tanítják erre a népet, ők a botcsinálta politikusok, de mégis ügyesek, mert jól megélnek belőle. A nép pedig ezt, észre sem veszi, hamar megtanulja a semmit, s elhiszi az ígéreteket, s újból választ…)

De itt van Triznyai Kázmér ( mi az, hogy itt van, hogyan kerül ide) a történet másik szereplője, aki sokat mesél, akinek én is elmondom „kitalált történeteimet”, amíg nem járok úgy én is, mint a „nagytervű” képviselő úr, aki megígérte, hogy mesélni fog . De végül soha nem volt ideje mesélni. Vagy ki tudja…Valahol lehet, hogy mesélt. Már a végén szinte sajnáltam, mert mindig nagyon izzadt, s az arcszíne is olyan fakó volt, pont olyan mint a jóféle fahamú, amiből öreganyám mosás előtt mindig lúgot főzött, hogy fehérítse az ingeket, különösen a nagyapámét, mert ő mindig fehéret hordott, olyan kis alacsony gallérút, hogy nem is volt annak csücske. Abban dolgozott, s bizony a sok kosz mind rátelepedett, különösen aratás és cséplés idején. Triznyai Kázmér  tehát

S most varrjuk el a szálakat. Az elején mindjárt azt kérdeztem: leglátogatottabb az Amadeus?. Válaszom, „nem annyira, mint a kocsmák, s ennek oka, hogy aki kocsmába jár az nem megy az Amadeusba. Aki igazán eljárna az Amadeusba annak nincs annyi pénze, hogy naponta beüljön oda”. Hát csak ennyi a magyarázat erre.

Aztán rájöttem, hogy Mozart lehet, hogy mégis tudott Orosházáról. Mert azt mesélik, hogy egykoron ( az is hol van már!) az itteni búzának, és lisztnek szerte Európában nagy híre volt. Azt is mondják, hogy a császári kalács és sokféle ínyenc sütemény ebből a lisztből volt az igazi. Mozart is szerette a finomságokat, ezért szerette Mária Teréziát is, különösen gyönyörű keblei ejtették mindig ámulatba, így biztosan evett abból a kalácsból, amelynek lisztje innen utazott a császári fővárosba.

Tehát a rejtélyt sikerült megoldani. Ennyi titokkal teli az Amadeus, amelynél csak a hajdani Musztafa cukrászda volt titokzatosabb,  a Könd utca 72-ben, s kínált olyan zamatos, omlós süteményeket, hogy Mária Terézia is megnyalta volna mind a tíz ujját Szuli bácsi remeklései után. Lám itt van egy újabb kapocs: Musztafa Szulimán cukrászmester édesapja Bécsből jött Orosházára, éppen az I. világháború végén, amikor összeomlott a monarchia. A Musztafa cukrászda is egy kapocs volt Orosháza és Bécs között. De már az sincs. Úgy múlik az idő, s vele eltűnik minden.

Íme most az Amadeus kapja azt a tisztességet, hogy a történések megszületésének színhelye legyen.

S végül az idő! Az Amadeus óráját tessék megnézni! Nem balról jobbra, hanem jobbról balra halad a mutató. A számok rendje is e szerint van. Tessék leülni, meginni egy kávét, kérni valamit, s elkezdünk az időben utazgatni. Hát ezt teszem, most én is. Csak az órát tessék nézni! S haladunk: hol előre, hol meg vissza! De a világ is ilyen, meg a sorsunk is hasonló: egyszer lenn, másszor fenn.

(2005.