Sóhajok a pokol kapujában
A fájdalom kéngőzös miomáiban
elveszted napi józanságod, csak a perceket számolod.
Nem tudod miért szémolsz, hisz,
tudod, hogy nincs vége soha,
csak,hog földdé válik az anyag...
csak, ha porló válesz minden akkor
Lím ott állnak vigyorgó
elleneim.
A város főtere csendes. Sietve megyünkát a téren
Hár,merre az őssátán fia leselkedik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése