Cs. Gyímesi Éva

In memoriam

Nehéz szívvel szólal meg az ember. 66 éves volt, együtt jártunk egyetemre Kolozsváron, aztán útjaink messze szétváltak. Ő nem tudott rólam ( de minek is kellett volna tudnia!), de én mindig tudtam róla, olvastam, szerettem, élveztem a könyveket az okos gondolatokat, s hányszor éppen ezek vittek át a másik partra, mikor már-már éppen fuldokoltam volna. Egyszer az egyetem után találkoztunk, talán éppen Kolozsváron!

Szent folyónk a Szamos, őt választotta arra, hogy a Hidegszamos ölelő karjaiba vesse magát, úgy mondják, egy hátizsák volt rajta, megrakva kövekkel. A döntését így visszafordíthatalanná tette önmaga.

Kolozsvár! Kolozsvár merre vagy már!

Most annyi mindent hall és olvas az ember, egész összeesküvés elméleteket vetnek papírra.

Nekem most az jut eszembe, hogy Éva egy nemzedék sorstragédiájának áldozata. Mert vergődve élünk, nem mintha mindenbenm egyetértettem volna Cs. Gyímesi Évával az utóbbi időben! De ez az én bajom! Nem biztos, hogy minden ítéletet, véleményt, amit róla alkottak, olyannak kell elfogadni, amilyenné egyesek kommentálják. Sőt biztosan nem.

Eszembe jutnak a kolozsvári egyetemi évek, a Gáll Gábor Irodalmi Kör estjei péntekenként az Írószövetségben, az álmodozások, a nagy tervek, remények, az elvitelek, aztán az éjszakai kutatások a lakáson, ki, mit írt? Aztán egy hosszú és kemény diktatúra, Éva ellenzékisége, az állandó megfigyelése, segész életpályája ott Kolozsváron, Erdélyben, Romániában. Én (lényegtelen a személyem ez esetben) a kádári világba estem bele, igen hamar, s ez más volt, mint ott.

Éva járta a maga útját, nem tehettem meg, hogy nem figyeltem rá. Irigyeltem a bátorságát. Aztán a rendszerváltással fontos lett, karakteres véleménye volt. De lám a torzsalkodás őt is morzsolta.

S most vége.

Nincs kellő rálátásom, hogy én értékeljek, más azt megteszi, így vagy úgy. Egy bizonyxos felismerést azonban megerősít bennem, hogy nemzedékünk igen tragikus nemzedék. Téptek a diktatúrában, s jött a rendszerváltás, s kiderült, hogy fenét fontos a nemzeti egység, az eszme, ha volt/van egyáltalán valamilyen eszme. Kapard ki a gesztenyét, szerezd meg, amit csak tudsz, taposs szét mindent, mert különben téged is széttaposnak - ezek a vezérlő elvek.

Egy nemzedék elmegy, szomorú, hogy így. Szomorú vagyok és csalódott, mert látom a 30-asokat most, micsoda más világot rittyentenek maguknak. Semmi nem kell abból, amit a mi nemzedékünk teremtett (ha teremtett!), megőrzött, átmentett. Semmi nem kell!

Nem lájkolják az ilyes dolgokat.

Éva azért vett magára még egy hátizsákot, benne kövekkel, hogy biztosan kiléphessen ebből a rúttá, gazemberré, bitanggá lett világból.

S lám milyen a világ! 28-án temették a Házsongárdban, s 31-én szétdibolták a sírját a Házsongárdban.

Tragédia, hogy Erdély és az anyaország nem érti egymást, tragédia, hogy az anyaország és az anyaország nem érti egymást. Marcangoljuk egymást, mintha egy "osztályharcos világ kísértetei" rémlenének fel minduntalanul.

Ez a nemzedék, már sírjában sem lesz megbékélt és hittel teli. Nem hagyják.

(A naív emberről írták)