Isten szekerén

"Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatra van népnek". Péld 14,34
I. rész. A vacsora

Nagy igazság, hogy az Úr, amikor a világba beleteremtette az embert valamit szándéka ellenére tett. Senki nem tudja, hogy mit, így én sem tudhatom, de kétségtelen tény egy cseppnyi gonoszságot, kötekedést, lázadást is adott a tekenőben dagasztott sárhoz, s így furcsa teremtménye lett az ember. Így mesélte nekem a dolgot öregapám, no és az egyik katonatársa is megerősítette ezt mondást, akivel nemrég találkoztam, s mondá, hogy bizony ez így igaz, s aztán elindult fel a hegyre az esztenához, mert hát az öreg ott élt Bereck alatt éppen, de egyszer eljött ide az alföldre is a komáját megtekinteni, de itt olyan laposnak talált mindent, hogy hamar vissza is fordult.
Itt vagyok a városban. Visszapörgettem az időt s ott járok az új főtéren, s lám kivel találkozom Darvas József áll ott Darvas beszélgetett a szoborral:
-Ne haragudj rám Lajos bátyám, nem akartalak én büntetni, hogy mindig az én buta szövegemet olvasd. Hogy is tehetnék én ilyent, hiszen idejönnének a Bihari hegyek, s ledőlnének a sziklák. Nagyanyám, kit csak bátyám ismert, mert mi soha nem jártunk el oda, csak a "buna" volt itt- ezt is Miskától tudom! Megbántam, már százszor, hogy leírtam, de mások butaságávasl én nem tudok mit tenni. Ne haragudj Lajos bátyám! Tisztellek én. De tudod, te is milyen népek élnek erre...."
A város éppen itt volt akkor is, mint ahol ma áll. De ez a város, már nem az a város. Ez egy másik város, mert mássá tették. S az emberek? Hova is lettek! Odalettek, elmentek a háborúkba, mások börtönbe, átnevelő táborba, népi kollégiumba, vagy hagyták őseik birtokát, sírjait, s elköltöztek valahova messze innen. Volt aki rendszergazda lett a második égés után (amit azért sokáig nem volt szabad emlegetni, mert aki odament ( nem ment, hanem vitték, de ez nem volt érdekes a tovarisoknak!) főleg a szovjet ellen, az mind fasiszta volt – mondták a népnevelő elvtársak! Aki nyugatra került, az meg áruló, bérenc lett, s ha hazajött, ő senki ember volt. Persze ezt észre sem lehetett venni, mert igen sok volt itt a senki-ember: nevük „Kuss!”.
A városnak volt egy ott volt a piac. A piac régente több utcát is összefogott, mert országszerte híres volt, sokan jöttek. Megyeháza utca, Nagy utca, Templom utca, Kossuth tér mind piac volt egykoron.
Széchényi tér

Az egész úgy kezdődött, hogy megint eljött a szilveszter, nos nem azért mondom, mert van egy ilyen könyv is itt a városban íródott, hogy Vízkereszttől Szilveszterig, (pontosítok, mert öregapám, pontosította a dolgot, (nem szilveszterig, hanem az úgy van, hogy szilviszterig). Ezt már öregapám öregapja is így mondta, ne vegyék már ezt is el tőlünk, nem volt elég a föld, meg még Csinbibaba az a gyönyörű csikó is odament, majd megszakadt a szívem érte, mikor odaadtam a kötőféket Vecsera Jóska komámnak, aki kummunista lett, s belépett elsőnek a kolhozba, pedig, ha nem vagyok mellette a hadifogságban, akkor nem jön biz’a haza. Olyan nyápic volt attól a sok káposztalevestől, hogy csak hálni járt bele a lélek, de az is mindig ugrásra készen állt, hogy nehogy a testébe rekedjen esetleg, de az volt a baj ott sem szeretett dolgozni. Mert azért én kimentem még mínusz 28 fokban is az erdőbe fát vágni, s akkor kaptam dupla porciót is, mert a nacsalnyik felesége is nyomott mindig egy kis étket a zsebembe, abba a rongyos, de meleg pufajkába. Aztán mindig vittem a Jóska komámnak, s hazahoztam őt, soha meg sem köszönte, túléltük, de hazajöttünk, ű mindjárt vette a fejét a politikára, járt a szája, s lett belőle nagy ember, s a hites komáját, mint én is, megverette, mert nem akartam belépni a kolhozba.
Most az jutott eszembe, hogy amikor előszőr léptem a városka szentséges földjére, mit sem tudtam én arról., hogy ez a "legnagyobb magyar falu", meg hogy itt született Darvas József, alias Dumitrás József, (ha nem tagadta volna le eredeti nevét), amit az apja hozott magával a Bihari hegyekből, onnan Belényes tájékáról, még a 19 század végén vagy a 20. század eleje tájékán. Eleje volt inkább, mert aztán két Dumitrás gyerekkel szaporodott mindjárt a nemzetség ( még akkor házasságon kívül), de mindez lényegtelen dolog, mert hiába is mondják másként valóban az író Darvas neve soha nem csengett olyan szépen és értékrendi magasan , mint Illyés Gyuláé, vagy Móricz Zsigmondé. (Csak szerették volna ebbe az értékrendi vonalba - Petőfi, Arany, Móricz, Szabó Pál besorolni őt is, de lényegében soha nem sikerült! Talán tudta is ezt Darvas! (nem tudom!), talán ezért olyan nagyon szomorú minden fényképén!) Azt hiszem inkább illik mellé Illés Béla neve, bár Illés inkább volt moszkovita, mint népi...
Szóval igencsak bonyolult dolog ez, de tény, hogy akkor, mikor én erre vetődtem világkóricálásomban, akkor itt még gömbakácok diszítették az utcákat. Orosháza más volt. Volt egy varázsa, volt egy sajátos alföldies jellege, s ahogy jöttem befelé az állomásról a kisvasút sínei mentében, mindinkább kibontakozott bennem egy mesésebb világ. Az az Orosháza szép volt, teremtő erő volt, s tudom, hogy az emberek (pedig csak pár napot töltöttem itt!) oldódtak és meséltek. Ezt is azt is, nem akarták elhinni, hogy én magyarul beszélek, pedig úgymond Erdélyből jöttem, de az Erdély szót nem merte kiejteni senki csak Romániát mondtak. Reménykedve beszéltek még az emberek... pedig volt ez anno 1958.
Darvasról senki nem regélt nekem, aztán mikor már én meséltem élményeimet a világ egy másik fertályán, úgy rámnéztek, hogy ki is az a Darvas!
Tavasszal aztán akácvirág bódította el vidéket, s az orosházi lányokat is, beterítette, mert akácvirágillatban takarózva, aludtak, hogy aztán jól összebújva lehetett a legjobban szerelmeskedni, s ennek eredményeként január februárban, már megérett a termés. Azt hiszem a Kabódi lány is így esett meg többedjére, de aztán a bihari legény csak békötötte valójában is a fejét, mire a Jóska gyerek is a világra jött.
A tanyákon, az utak mentén sok volt az akác, tavasszal csak úgy döngicséltek s méhek, amig nem kolhozosították azokat is.
Dehát akkor engem nem is érdekelt a kolhozosítás, inkább az akácillatot is magába záró Valaki. és aztán így lettem én is előbb-utóbb orosházi. De ez a dallam bennem megmaradt: Hogy azt mondja: Tele van város akácfavirággal/ Akácfavirágnak édes illatával/Bolyongok alattuk ébren álmodozva, /Mintha minden egy akácfa nekem virágozna.
Így ábrándozott egykoron Szabolcska Mihály, aki a falut álmodta vissza városba, s öntötte érzéseit dalba, s aztán lettek azokból a nóták, de Szabolcskának nem volt köze valóban Orosházához, csak dalait ismerték. Nos Szabolcskának az volt ez volt a bűne, hiszen visszafelé akarta tekerni a világ kerekét. De mondom ez engem akkor nem is érdekelt, Szabolcska is csupán annyiban, hogy őróla már hallottam még a középiskolában Nagykárolyban, amikor egy magyarórán Fényi Pista bácsi (költő és kíváló magyartanár) helyettesítette tanárnőnket Mariann Pusit, s éppen Adyról tanultunk, s akkor tőle tudtuk meg, hogy Szabolcska Mihály és Ady nagy ellenfelek voltak... Nos ezt így mondta, de tovább már nem fejtegette, mert valószínű nem is tehette volna, anno 1955 a sztálinista Gheorghe-Dej (olv. gyorgyú dézs) Romániájában.
Mindez oly régen volt, hogy a gömbakácok is eltüntek Orosházáról meg Nagykárolyból is, mint ahogyan sokminden más is, például, ahogy kivágtak Gyopároson a fákat, köztük az én emlékfámat is! Soha nem bocsájtom ezt meg! Persze lehet, hogy ez butaság!
A magukat nagy CIVILIZÁTOROKNAK valló (kis csoport már csak!) még próbálkoznak, inkább erólködő kisérletecskék, dehát hiányzik a dolog mellé többek között legalább egy- két olyan regény, mint pl: Úri muri, Rokonok, Erdély trilógia (de hát ezeket Móricz írta !). Kell a helyi hagyomány ápolása, persze, hogy kell. Egy időben a Táncsicsban kötelező érettségi tétel is volt a pályarajza, de "félek", hogy már nem lesz! legalább is kötelező nem!
S Szabolcska? A nóták élnek.
Sok mindent nem tudtam én Orosházáról, de most már tudok... s akkor lassan jöhetne, hogy csak ülök és mesélek! No azért sokmindent nem lehet elmondani ma sem! Régen sem lehetett! Meg aztán még mindig sok dolgot nem tudok, tehát ismerkedek a várossal! Maradjunk egyelőre ennyiben, hogy Szabolcska Mihály nótájával éljek, de így : Tele volt a város a város akácfavirággal! A mi házunk előtt is van egy hatalmas égig érő akácfa, de az idei virágot leverte a jég, ELVERTE A JÉG! Így elmaradt a szöveg folytatása akácfavirágnak édes illatával....
De akkor mi maradt nekünk, mi marad a holnapnak, s az azutánoknak. Egy dolgot biztosan tudok, hogy van néhány kitörölhetetlen és alig-alig beteljesülő fogalom: szeretet, hűség, bizalom,
(folytatom)